Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Április 19. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: MTI

30-as zónák a gyermekek védelmében

30-as zónák a gyermekek védelmében

A nemzetközi tapasztalatok szerint 8-20%-kal is csökkent a gyermekbalesetek száma, ahol a 30-as sebességcsillapító módszert alkalmazzák. Az intézkedésnek sok más előnye is van, ezért hazánkban is javasolt 30 km/h-ban maximált sebességű zónákat létesíteni azokon a helyeken, mellékutakon, melyek közelében a gyermekek az átlagosnál nagyobb gyakorisággal jelennek meg.

A gyalogosként, vagy kerékpárosként közlekedő gyermekkorúak számára a legnagyobb veszélyforrást a gépjárművek jelentik. A gyermekek elütése esetén a sérülési, ill. halálozási kockázat a járművek haladási sebességének növekedésével jelentősen nő. (Aarts L., és van Schagen 2006. évi tanulmánya alapján már viszonylag csekély mértékű, 10%-os sebességnövelés is 25%-kal növeli a súlyos, és mintegy 45%-kal a halálos sérülések kockázatát, s ez a sebesség további növelésével hatványozottan nő.)

A közlekedésbiztonsági kutatások eredményei és a tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy a sebességcsillapító rendszerek alkalmazása – egyéb előnyök mellett - a gyermekkorúak biztonságát is növeli. A sebesség csillapítására a fizikai eszközök alkalmazása helyett (vagy éppen mellett) egyre több helyen olyan zónákat alakítanak ki, ahol a haladási sebesség legfeljebb 30 km/h lehet.

A 30 km/h sebességű zónák bevált gyakorlattá váltak Európában, melyet számos város nagy sikerrel alkalmaz (fővárosok, mint Amsterdam, Koppenhága, Helsinki, de kisebb városok is). Az ausztriai Graz-ban, vagy Fürstenfeld-ben például csak a főutakon lehet legfeljebb 50 km/h-val haladni, míg arról letérve a sebességet 30 km/h-ban maximálták.

A 30 km/h-s zónákat kiépítő városokban a gyalogos és kerékpáros elütések számának csökkentését regisztrálták az intézkedés bevezetése után, mely mértéke 8%-tól 20%-ig terjed (forrás: „Közlekedő gyermekek”, Európai Bizottság hivatalos kiadványa, Luxemburg, 2002.). Mindezeken túl az intézkedés jelentős környezetvédelmi előnyökkel is jár, mert a zajszint és a káros-anyag kibocsátás csökkenése a minőségi életmódra, az egészséges életre, számos légúti, neurológiai és egyéb betegség elkerülésére ad lehetőséget.

A nemzetközi tapasztalatokra tekintettel hazánkban is javasolt 30 km/h-ban maximált sebességű zónákat létesíteni azokon a helyeken, mellékutakon stb., melyek közelében a gyermekek az átlagosnál nagyobb gyakorisággal jelennek meg (bölcsődék, óvodák, iskolák környékén, játszóterek, sport és kulturális intézmények közelében). A gyermekek biztonsága érdekében a sebességkorlátozás mellett egyéb európai megoldások is ismertek, mint például az ideiglenes jellegű forgalomelterelések, illetve korlátozások.

Belgiumban megteremtették a jogszabályi lehetőségét annak, hogy a közút kezelők hétvégeken, vagy az iskolai szünidő (pl. nyári vakáció) idejére eltereljék, vagy kitiltsák a forgalmat az olyan alsóbb rendű utakról, amely mentén gyermekek gyakran játszanak, illetve kerékpároznak. Az intézkedés bevezetéséről az önkormányzatok dönthetnek, figyelembe véve a biztonságot, a lakossági érdekeket és az arányosságot.‹-tudatta a www.baleset-megelozes.eu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:51, szombat | Belföld

Orbán Viktor: amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán.

2024. Április 20. 09:49, szombat | Belföld

BMW-Lufthansa megállapodás: nagyobb repülők közlekednek Debrecen és München között

A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, ennek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.