Városlista
2026. június 9, kedd - Félix

Hírek

2012. Május 11. 06:00, péntek | Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József

Egyetemi humor az Asztaltársaság terítékén

Egyetemi humor az Asztaltársaság terítékén

Május második szerdájának kora estéjén találkozott a város szívében ismét a Hotel Dombóvár Baráti Asztaltársaság, amely ezúttal Dr. Kerekes László maga szerkesztette félórájának örvendhetett.

A kívül és belül egyaránt napsütötte kedélyben megmártózó polgári közösség számára az agilis tag, kórházunk tekintélyes főorvosa a jó harmincöt évvel ezelőtt telt és töltött egyetemi évek során keletkezett hallgatói folklór terméséből válogatott.

A kacagtató, egyúttal emberséges humorral átszőtt kari esték, professzorokat sem kímélő, de sosem durva klasszikus átiratok vagy alkalom szülte prózai tréfák közül kiemelkedett A Dumánál címmel egy kedves József Attila-parafrázis. Tréfás szómagyarázatok, bökversek kerültek elő a kissé megkopott dossziéból, az abban féltve őrzött Medikus Híradó lapjairól.

Ezt követően a Háznagy, Gerber István emlegette föl a mérnöki szakma hasonlóan gazdag tárházát, amit persze a többi szakma képviselői is lelkesen gazdagítottak. A jól megérdemelt szellemi munkával megdolgozott rekeszizmok pihentetésére már csak a beszélgetést és a barátságot serkentő vacsoramenü volt hátra Bank István és étekfogó csapata jóvoltából.

Az Asztaltársaság tagjai legközelebb a Napsugár Áruház közelgő évfordulós program-kavalkádját ünneplik meg együtt a júniusi találkozót megelőzően.

Szöveg és fotók: kristonvízi. További képekért kattintson a lenti felvételre.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi

Gyászhír

Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.

2026. Június 07. 21:09, vasárnap | Helyi

Már rendelhető az érdi bőtermő meggy Dombóváron és környékén

Idén is kapható a kiváló minőségű, érdi bőtermő meggy közvetlenül a termelőtől.

2026. Június 03. 19:40, szerda | Helyi

Új helyre költözik a Dombóvári Városi Temetőgondnokság irodája

A dombóvári lakosok ügyintézésének megkönnyítése érdekében új helyszínen folytatja munkáját a Városi Temetőgondnokság. Az iroda 2026. június 15-től a Dombóvár, Hunyadi tér 30. földszint 4. szám alatt várja az ügyfeleket.