Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Április 24. 12:00, kedd | Helyi
Forrás: helyi híreink szerkesztője

Elismerés az ország egyik legnagyobb tankönyvkiadójától

Elismerés az ország egyik legnagyobb tankönyvkiadójától

Szenyériné Szabolcska Juliannával, a dombóvári Apáczai Oktatási Központ főigazgatójával beszélgettünk abból az apropóból, hogy elnyerte az Apáczai Kiadó által alapított „Zenit 41” Apáczai Diploma Különdíját.

Kedves Julcsi! Először is engedd meg, hogy gratuláljak! Másodszor pedig kérlek, avass be, honnan származik a „Zenit 41” elnevezés!

Az Apáczai Kiadó ügyvezetője és tulajdonosa, a 74 éves - eredetileg tanító-pedagógus-szakfelügyelő - Esztergályos Jenő első házasságából született fia, Zsolt 41 éves korára nagyot alkotott pedagógusként. Ekkor, 2005-ben azonban tragikus hirtelenséggel elhunyt. A fia elvesztése annyira lesújtotta az apát, hogy a kiadó két évig hullámvölgybe került. Amikor Esztergályos úr kiheverte a csapást, újra lendületbe hozta a céget úgy, hogy mára az Apáczai a három legnagyobb magyar tankönyvkiadó egyike. Mikor a cég egyenesbe jött, a tanár úr úgy döntött, tesz valamit a fia emlékére. Ezért alapította a „Zenit 41” Apáczai Diploma díjat.

Kik érdemelhetik ki az elismerést?

Azoknak a pedagógusoknak vagy igazgatóknak adható a diploma, akik pedagógiai munkájuk kapcsán jelentős szakmai sikereket értek el 41 éves korukig. Az eszmei díj mellé pedig anyagi juttatás is jár a díjazottaknak. Az elismerésnek egyébként három fokozata van. Úgy tudom, korábban még sohasem adtak ki különdíjat. Én vagyok az első, aki ilyet vehetett át, és őszintén bevallom, meglepetésként ért a hír.

Jól értem, hogy úgy terjesztettek fel a díjra?

Így van, nem én pályáztam, a pályamunkát titokban terjesztették fel a kiadóhoz, engem már csak a pozitív döntésről értesítettek. Ekkor tudtam meg azt is, hogy mit takar ez a díj. Mint utólag kiderült számomra, engem a megyei szakreferens terjesztett fel, és ajánlását adta hozzá az iskolánk két igazgatóhelyettese, valamint városunk polgármestere.

A szakmai díj odaítélésnek a pedagógiai munkánkon túl az is egy feltétele volt, hogy a díjra felterjesztett jó kapcsolatot ápoljon az Apáczai Kiadóval. Ez iskolánk esetében már évek óta folyamatosan működött, az elmúlt években mindezt csak tovább fejlesztettük: szinte napi kontaktusban állunk a kiadó Tolna megyei szakreferensével, Rácz Csillával, de a kiadó tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, Esztergályos tanár úr is személyes látogatásával tisztelte meg iskolánkat 2011 decemberében, ahol a további hosszú távú együttműködésünkről is részletesen egyeztettünk.

Maga Esztergályos Jenő egyébként megfogalmazta, miért is éppen a kiválasztottak kapják a díjat?

Igen, az átadó ünnepségen beszédében elmondta, hogy ezzel a díjjal ösztönözni kívánják a díjazott, pályán maradt szakembereket a további pedagógiai munkájukban, ezzel is erősítve elkötelezettségüket pályájuk iránt. Kiemelten hangsúlyozta, hogy a kiadó lehetőségeihez mérten ezzel a szakmai és anyagi megbecsüléssel azt kívánja segíteni, hogy ezek a pedagógusok ebben az országban kamatoztassák szakmai tudásukat. Esztergályos Jenő erősítette a díjazottak hitét abban, hogy szerényen, de merjék megvallani, hogy értékes az, amit eddig végeztek a helyi közösségeik érdekében, és legyen erejük, hitük és kitartásuk ennek folytatásához.

A benned gondolom bujkáló büszkeségérzés mellett mi volt az, amiért jól esett neked az elismerés?

Két dolognak örültem igazán. Egyrészt annak, hogy az egész titokban zajlott, így őszinte meghatottsággal ért a hír, másrészt örülök, hogy egy messziről jött kívülálló értékesnek tartja azt, amit csinálok.

Még egyszer gratulálok, és további sok sikert kívánok!

Az interjút Cserveni Gábor készítette.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.