Hírek
2013. Május 21. 18:31, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Öt év börtönre ítéltek egy jósnőt
Első fokon öt év börtönre ítélt egy jósnőt a Békéscsabai Járásbíróság kedden, A. Szilvia egy "ügyfelétől" összesen 28 millió forintot csalt ki rontáslevételért - tájékoztatta a Gyulai Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t.
Bagdi Árpád elmondta, hogy a bíróság a vádlottat jelentős kárt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében marasztalta el. A. Szilviának összesen 29 millió 354 ezer forintot kell visszafizetnie a sértettnek és további négy károsultnak.
Az ítélet kihirdetése után az ügyész három nap gondolkodási időt kért a fellebbezés előterjesztésére, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.
A tényállás szerint a sértett egy hirdetési újságban olvasta a vádlott hirdetését, miszerint jóslást és rontáslevételt vállal. A vádlott azt mondta a sértettnek, hogy családján rontás van, és ezt úgy tudja levenni, ha a pénzét három hétre elviszi egy szent helyre. A sértett kétmillió forint készpénzt vett fel a bankból, s az összeget átadta a jósnőnek. Néhány nap múlva a vádlott felhívta a sértettet, további kétmillió forintot kért tőle, és még aznap meg is kapta.
A jósnő néhány nap múlva ismét felhívta a sértettet azzal, látja, hogy van még pénze, és a rontáslevétel akkor működik, ha az összes pénzt meg lehet tisztítani. Ezután a sértett részletekben további pénzösszegeket adott át a vádlottnak, összesen 28 millió 130 ezer forintot. Néhány hónap múlva a sértett kérte vissza a pénzét, a vádlott azonban nem volt elérhető. Kiderült, hogy nem is az eredeti nevét adta meg a sértettnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 08. 11:00, hétfő | Kék hírek
Második világháborús bomba került elő Gyulafirátóton
Második világháborús szovjet bomba került elő a Veszprémhez tartozó Gyulafirátóton, a Felső újsoron - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ügyelete vasárnap délután az MTI-vel.
2026. Június 01. 11:00, hétfő | Kék hírek
Magyar busz szenvedett balesetet Dél-Csehországban, többen megsérültek
Egy magyar rendszámú autóbusz és egy szlovák személyautó ütközött össze vasárnap délután Dél-Csehországban – közölte a cseh rendőrség.
2026. Május 30. 16:00, szombat | Kék hírek
KR NNI: hűtlen kezelés és pénzmosás ügyében két szálon folyik vizsgálat az MNB-ügyben
2026. Május 27. 07:16, szerda | Kék hírek
BL-döntő - Közel 4 ezer rendőr biztosítja a Bajnokok Ligája budapesti döntőjét
Közel 4 ezer rendőr áll szolgálatban és óvja a közbiztonságot az UEFA Bajnokok Ligája szombati döntőjének napján Budapesten

