Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2020. Január 17. 05:02, péntek | Belföld
Forrás: mti/Fotó: MTI/Kovács Tamás

Hivatalosan is köszöntötték a Shanghai Airlines két új budapesti járatát

Hivatalosan is köszöntötték a Shanghai Airlines két új budapesti járatát

Hivatalosan is köszöntötték a Shanghai Airlines tavaly év végén elindult két új budapesti járatát.

Hszian, illetve Csengtu érintésével az első járatok december 30-án, illetve 31-én érkeztek meg Sanghajból, és a meghirdetett menetrend szerint hetente kétszer közlekednek.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára köszöntő beszédében elmondta, a kormány keleti nyitás politikájának sikere, hogy egy év alatt négy új Magyarország és Kína közötti légi járatot nyitottak meg. De a keleti nyitásnak nem csak ezeket, hanem új munkahelyeket, befektetéseket, és a két ország közelebb hozását is köszönhetik - tette hozzá.

Emellett hangsúlyozta, az összeköttetés javítása mindkét fél érdeke, mert minél több turista és befektetés érkezik az országba, annál több lesz a bevétel. Megjegyezte, hogy Kína a világ legnagyobb küldő országa, Magyarországra tavaly közel negyedmillió kínai turista érkezett, és a következő években számuk akár a mostani többszörösére is emelkedhet.

Magyar Levente közölte, a kormány továbbra is elkötelezett a mellett, hogy tovább diverzifikálja az ország és Budapest légiközlekedési kapcsolatait, ehhez a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport minden kormányzati segítséget megkap.

Rolf Schnitzler, a Budapest Airport vezérigazgatója köszöntő beszédében elmondta, a két új összeköttetéssel Magyarország lett a Kínával légi úton legjobban összekötött ország a kelet-közép-európai régióban. A két ország között most már heti 13 közvetlen járat közlekedik öt különböző városba. A kínai turisták száma tavaly 220 ezer volt, és idén további bővülésre számítanak - tette hozzá. Megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban a repülőtér több, a kínai turistáknak kedvező változást vezetett be: a nagyobb üzletekben már elfogadják a népszerű kínai fizetési módokat, és kínai feliratokkal is bővítették az utastájékoztató táblákat.

Csie Csiu, a Shanghai Airlines anyavállalata, a China Eastern Airlines regionális vezetője azt emelte ki, hogy sanghaji központjukból a világ minden tájára repülnek, tavaly 130 millió utast szállítottak, ez alapján a világ 10 legnagyobb légitársasága közé tartoznak.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.