Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2018. December 07. 08:49, péntek | Helyi
Forrás: Dombó Média

Kásler Béláné és Kővágóné Csizmadia Anna kapta a „Szent Erzsébet rózsája”-díjat

Kásler Béláné és Kővágóné Csizmadia Anna kapta a „Szent Erzsébet rózsája”-díjat

A Katolikus Karitász helyi csoportjának vezetői idén hagyományteremtő szándékkal alapították azt az elismerést, amivel az önkéntes szolgálatot a közösség előtt is meg tudják köszönni.

A „Szent Erzsébet rózsája”-díjat nemrégiben dr. Hegedüs János plébános adta át két arra érdemes segítőnek.

Az említett szervezet a nehéz körülmények között élő városlakók számára nyújt segítséget. Önkéntesei nem szociális munkát végeznek, szolgálatuk annál több, mely során igyekeznek lelki támaszt nyújtani, reményt adni a rászorulóknak.
A csoport család- és gyermekvédelemmel, idősek és betegek segítésével, hajléktalanok támogatásával foglalkozik. Tagjai felmérik a különféle problémákkal küszködők valós szükségleteit és környezetük tanulmányozása után megszervezik a támogatásukat: adományokat gyűjtenek és osztanak szét, nyaranta Karitász-gyermektábort szerveznek, pénzbeli- és természetbeni segítséget, életvezetési tanácsokat adnak, meleg ételt osztanak a téli hónapokban és adventi programokat szerveznek. Mindeközben együttműködnek a helyi szociális intézményekkel, valamint a hasonló tevékenységet folytató civil szervezetekkel és az oktatási intézmények gyermekvédelmi felelőseivel, kapcsolatot tartanak a Tolna megyei és az országos Karitász Központtal, valamint támogatói adatbankot tartanak fenn.

A november 24-i szentmisén dr. Hegedüs János plébános a „Szent Erzsébet rózsája”-díj átadásakor arról beszélt, hogy szeretetszolgálat a katolikus egyház és a helyi közösség küldetésének is meghatározó területe, nem csupán egy feladat a többi között. Az önkéntes szolgálat során végzett kiemelkedő színvonalú tevékenységéért idén Kásler Béláné és Kővágóné Csizmadia Anna érdemelte ki az elismerést. Az elmúlt évek során mindketten nagyban hozzájárultak a szükséget szenvedők életének elviselhetőbbé tételéhez.
Az ünnepi esemény alkalmából műsort adtak az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Óvodába járó gyermekek.
A korábbi évek hagyományainak megfelelően a szentmisét követően idén is közös ebéden vettek részt az egyházközség idősei és a Katolikus Karitász önkéntesei. A Pannónia Étterem másodszor látta vendégül a társaságot. A pincérek közel 100 adag - húslevesből, borsos tokányból és somlói galuskából álló - menüt szolgáltak fel a meghívottaknak.

- Az együttműködés, a segítő szándék a munkánkban és a mindennapokban is alapvetően fontos - mondta Tóth Zoltán, a vendéglő egyik tulajdonosa. - Először tavaly választottuk az ételosztásnak ezt a formáját, amelyről úgy gondoljuk, hogy nemcsak egy jó kezdeményezés, hanem a szervezők, résztvevő kollégáink és tanulóink számára is jóleső érzés.
A Szent Orsolya Iskolaközpont fúvós növendékei felkészítőjük - Pápai István - vezetésével muzsikáltak a szeretetvendégség résztvevőinek.

Címkék: Karitász

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.