Városlista
2019. május 25, szombat - Orbán

Hírek

2018. December 31. 14:13, hétfő | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Minden, amit a tűzijátékokról tudni kell

Minden, amit a tűzijátékokról tudni kell

A pirotechnikai termékek gyártását, forgalmazását, tárolását és felhasználását a tevékenység helye szerint illetékes rendőr-főkapitányság engedélyezi.

A katasztrófavédelem az eljárásban szakhatóságként vesz részt, ami azt jelenti, hogy a rendőrség adja ki az engedélyeket, de ehhez szükség van a katasztrófavédelem hozzájárulására is.

Az engedélyezési eljárások december eleje óta zajlanak. Az engedélyezést követően, december 28. és 31. között a katasztrófavédelem hatósági szakemberei a helyszínen is ellenőrzik a tűzijátékokat árusító helyeket. Évente a megyénkben több mint húsz árusítóhelyet ellenőriznek.

A szakemberek a tűzijátékot árusító konténerek esetében elsősorban azt vizsgálják, hogy a helyszín biztonsági szempontból alkalmas-e arra, hogy ott tűzijátékokat áruljanak. A konténer helyzetének és irányának is meg kell felelnie a tűzvédelmi előírásoknak. Az ellenőrzés kitér arra is, hogy az árusok rendelkeznek-e érvényes tűzvédelmi szakvizsgával, az árusítóhelyen megvannak-e az előírt tűzoltókészülékek, rendben vannak-e a tűzvédelmi dokumentumok, illetve azt is, hogy van-e a közelben megfelelő oltóvízforrás. Ellenőrzik, hogy milyen mennyiségben tárolnak tűz és robbanásveszélyes anyagokat, illetve hogy az árusítóhelyet és környékét ellátták-e a kötelező figyelmeztetésekkel, például dohányozni tilos táblákkal. Mindezek mellett azt is megnézik, hogy az árusítóhely tűzoltógépjárművel megközelíthető-e.

Tűzijátékok miatt általában kisebb, egy-két négyzetméteres tüzek keletkeznek. Leggyakrabban fenyők, tuják és szeméttárolók gyulladnak ki, de nem ritka az sem, hogy egy rakéta erkélyre repül, vagy szoba ablakán jut be, tüzet okozva ott. Tolna megyében tavaly szilveszterkor történt egy nagyobb kárt okozó tűzeset, amikor Decs-Szőlőhegyen egy melléképület égett ki tűzijáték használata következtében.

Szilveszter éjjel az év többi napjához hasonlóan több mint negyven hivatásos tűzoltó áll készenlétben a megyében tizennégy járművel. A hivatásos tűzoltóságok mellett három önkormányzati tűzoltóság és húsz önkéntes tűzoltó egyesület működik a megyében.

Mire kell ügyelni a vásárlásakor?

  • Csak december 28. és 31. között vásároljunk szilveszteri tűzijátékot és azokat mindig legális árusítóhelyen vegyük meg.
  • A piacon, aluljáróban, vagy csomagtartóból vásárolt termékek nem felelnek meg a hazai előírásoknak, kerüljük ezeket. Ha valaki tűzijátékot szeretne vásárolni, ne úgy próbáljon spórolni, hogy bizonytalan eredetű terméket vesz. Egy gagyi tűzijáték okozta sérülés kezelése, vagy egy lakástűz utáni helyreállítás sokkal költségesebb.

Mire figyeljünk a tárolásnál?

  • A pirotechnikai eszközöket ne tároljuk együtt tűzveszélyes anyagokkal.
  • A gyerekek elől zárjuk el ezeket a termékeket.
  • Nem szabad a pirotechnikai termékeket tetőtérben és alagsorban, pincében tárolni.
  • Úgy kell tárolni őket, hogy károsodástól, csapadéktól, napfénytől, sugárzó hőtől, tűztől védve legyenek.
  • Átnedvesedett, majd kiszáradt, vagy sérült burkolatú pirotechnikai termékeket soha ne működtessünk.
  • Azokat, amelyeknél szagképződés, melegedés észlelhető, a többi pirotechnikai terméktől azonnal különítsük el, azokat ne használjuk fel.
  • A tűzijátékok eredeti kialakítását, formáját megbontani, szétszerelni, átalakítani nem szabad.
  • Csak úgy mozgassuk, vagy szállítsuk ezeket, ha a kanóc, vagy gyújtóhely védősapkája a helyén van.

Mire figyeljünk használat közben?

  • Minden terméken van használati utasítás. Ez tartalmazza, hogy hova helyezzük, hol gyújtsuk meg az adott tűzijátékot, illetve azt, hogy mekkora védőtávolságot kell betartani.
  • Ne irányítsuk emberekre, állatokra, növényekre, épületekre a tűzijátékot.
  • Úgy helyezzük el őket, hogy még hibás működés esetén se okozzanak kárt.
  • Erős szélben ne használjuk fel őket.
  • A rakétákat vetőcsőből, vagy üres pezsgősüvegből indítsuk. A vezetőpálca a rakéta része, ami elrepül a rakétával. Soha ne indítsuk kézből!
  • Rakétát ne indítsunk fák, villanyvezetékek alól, vagy közvetlenül épületek mellett.
  • A telepeket sík talajra helyezzük.
  • A visszahulló, vagy elhasznált tűzijátékokat ne azonnal dobjuk ki a szemetesbe. Várjuk meg míg kihűlnek.

Ne feledkezzünk meg a házi kedvencekről. Fokozottan figyeljünk rájuk és ne kössük meg őket.

Ha tűz keletkezik, próbáljuk a saját testi épségünk veszélyeztetése nélkül eloltani és hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Május 24. 08:29, péntek | Helyi

Belvárosisok a Medve Szabadtéri Matekversenyen

Ebben az évben 20. alkalommal rendezték meg a Medve Szabadtéri Matekversenyt, negyedszer a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.

2019. Május 23. 14:34, csütörtök | Helyi

Virágládák és paprikapalánták ajándékba

Dombóvár németországi testvérvárosába utazott május 17-én az az önkormányzati delegáció, melynek Szabó Loránd polgármester, Berta János képviselő és dr. Szabó Péter jegyző volt a tagja.

2019. Május 23. 09:03, csütörtök | Helyi

Ajándékokkal tért haza a fővárosból a dombóvári csapat

Az Országos Rendőr-főkapitányság idén is meghirdette a „Házhoz megyünk” elnevezésű országos vagyonvédelmi vetélkedő-sorozatát, melynek döntőjét május 17-én Budapesten bonyolították le egy dombóvári és további 19 csapat részv

2019. Május 22. 10:58, szerda | Helyi

„Ki a mester két keréken?”

Április 25-én Bölcskén rendezték meg a „Ki a mester két keréken?” kerékpáros közlekedésbiztonsági verseny megyei döntőjét, ahol a „belvárosis” diákok elméleti és gyakorlati tudásukból adtak számot.