Kulturális örökség kategóriában került az Értéktárba:

Decsi Kiss Mária gyöngyékszerkészítő munkássága

A sárközi gyöngygallérok és gyöngyből készült viselet kiegészítők a mai Magyarország területén egyedülállóak. Ennek bizonyítéka, hogy a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére felkerült Sárköz népművészete: szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet örökségelem fontos, kiemelt részeleme. Elkészítésük feltételezi a néprajzi, viseletkultúra háttéranyagának ismeretét, megkívánja az alázattal végzett kutatómunkát, a megszerzett ismeretek továbbadását oktatások, előadások, pályázatok, kiállítások formájában. Decsi-Kiss Mária mindezeket folyamatosan, eredményesen végzi mind a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagjaként, mind pedig alkotó magánemberként.

1970-ben került Sárközbe. A gyöngyfűzés mellett véletlenül kötött ki. 1992-ben családi nyári ifjúsági alkotótelepet indítottak Szálkán, ahol a szakmai programok mellett önként vállalt feladatukká tették a környék népi kismesterségeinek megismertetését, és azok alapjainak tanítását. Azóta vezeti a gyöngyfűző foglalkozásokat, ami arra is ösztönözte, hogy saját tudását gyarapítsa, gyűjtse a még fellelhető mintákat.

1997-98-ban a Magyar Művelődési Intézet és a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Ház közös szervezésében meghirdetett népi játszóházi foglalkozásvezető tanfolyamot végezte el, amelynek zárásaként szakdolgozatot írt a sárközi gyöngygallérokról.

Több, mint 20 éve a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület tagja.

Az egyesület keretein belül országos gyöngyfűző táborokat szervez minden évben, ahol a sárközi gyöngygallér fűzését tanítja, szakmai irányítója és lebonyolítója a „Berekai Éva" Országos Népi Ékszer Pályázatnak.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza felhívására gyöngyfűzők javaslatára lett a Népi Ékszer Szakmai Bizottságnak 2004-ben, majd a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya felkérésére az ékszer szakág bíráló bizottságának is tagja.

2011-12-ben összefogta az öt sárközi település szellemi kulturális örökség munka­ csoportját, majd segítségükkel elkészítette a felterjesztést, melynek következtében Sárköz népművészete: szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére.

Népi iparművész címet szerzett 2000-ben.

2010-ben Király Zsiga-díjat kapott.

2011-ben Tolna megye művészetéért díjban részesült.

Idén megkapta a népművészet mestere kitüntetést.

Tolnai Kékfestő Műhely

Magyarország legöregebb még ma is működő kékfestő műhelye az 1810-ben alapított Tolnai Kékfestő Műhely. Napjainkban az eredeti hagyományokat követve dolgoznak a hatodik generációként Horváth Tiborné (Nagy Mária) és Horváth Tibor kékfestő népi iparművészek, a hetedik generációként pedig Reha Erika és Horváth Balázs kékfestő népi iparművész.

Műhelyük különlegessége, hogy a mai napig a régi 11 tonnás mángorlóval, két mintázó állvánnyal („sasi") és négy festőkáddal(„küpa") működnek. Kizárólag a régi családi mintafákat használják, amelyből több mint ötszáz darab áll a rendelkezésükre. Magyarországon évtizedek óta kihalt mesterség a kékfestő nyomóminta készítő, így ezek a mintafák pótolhatatlan darabjai történelmüknek.

A mai kor igényeit figyelembe véve nemcsak pamut és lenvászon anyagokat, hanem hagyományos kékfestő technológiával - Magyarországon egyedülálló módon- egyéb természetes anyagokat, mint például selyem kendőket, sálakat, szatén anyagokat, bőrt, pólókat és farmereket is festenek. Műhelyüknél található Magyarország legrégebbi kékfestő szakboltja.

A Tolnai Kékfestő Műhely szerepel az Unesco Szellemi Kulturális Örökségének nemzeti listáján.

Bezerédj Amália munkássága

Bezerédj Amália (Szentivánfa, 1804. április 15. – Máriavölgy, 1837. szeptember 21.) a reformkor klasszikus műveltségű nemesasszonyai közé tartozott. Költő, pedagógiai író, az első magyar gyermekkönyv, A Flóri könyve szerzője.

Későbbi férje, Bezerédj István joggyakorlatot folytatott Amália édesapjánál. Barátság, majd szerelem szövődik, végül 1821-ben Szombathelyen házasodnak össze. A fiatal pár Tolna megyei Hidjára költözik, amely. a kulturális élet központja is lesz. 1830-tól az országgyűlések idejére Pozsonyba költöznek, hiszen Bezerédj Istvánt a vármegye követének választják. Részt vesz férje politikai törekvéseiben, különösen a művészeti nevelés és a nőnevelés kérdései iránt érdeklődik. Női sorsokat bemutató, német nyelvű novellákat, elbeszéléseket ír. 1833-34-ben Amália kezdeményezi Szekszárdon egy gyermeknevelési intézmény alapítását, és meggyőzi Augusz Antalt, alapítsa meg az első szekszárdi óvodát. Kislányuk, Floriana megszületésével fordul érdeklődése a pedagógia felé.

Magyar nyelvű meséket, történeteket, verseket ír gyerekeknek, és kidolgozza egy kisdedóvó intézet létrehozásának részleteit. 1836-ban készül el Flóri könyvének kéziratával, melyet kislányának és a hídjai jobbágyok gyermekeinek írt. Ez majd csak halála után jelenik meg nyomtatásban. Betegsége súlyosbodik, de az ágyban töltött órákban is csak egyre ír. Testvére, Etelka és férje segítségével együtt alapítják meg az első magyar falusi óvoda-iskolát, a Hidjapusztán 3-9 éves gyermekeknek. 1837-ben Amália a tolnai óvóképző és példányóvoda megszervezésébe is bekapcsolódik. Szeptember 8-án a gyengélkedő, tüdőbeteg Amália gyógyulást remélve Máriavölgybe utazik. Szeptember 21-én hunyt el. Később a hidjai temetőben helyezik végső nyugalomra.

Felesége korai halála után, Bezerédj István annak kéziratait sajtó alá rendezte. 1839-től sorra jelentette meg irodalmi hagyatékát, köztük a Flóri könyvét is, mely 16 kiadást ért meg.

A lengyeli kultúra

A Lengyeli kultúra a kőkor és a rézkor határán tényleges elterjedési területén is túlmutatóan meghatározó hatással volt egész Közép-Európa őskori történelmének alakulásár, így régészeti anyagának feltárása, elkülönítése az egyetemes kulturális örökségnek is egy nagyon fontos része.

A Dunántúl jelentős részén a késő neolitikum végét és a kora rézkor elejét meghatározó Lengyeli kultúrát Wosinsky Mór az általa 1882-től feltárt őskori temető sírjaiban és a hozzá tartozó településen talált leletek alapján különítette el és nevezte el a közeli Lengyel községről, ahol a terület birtokosa, gróf Apponyi Sándor kastélya is állt. A lelőhely felfedezése egy véletlennek köszönhető, mint azt a tudós pap leírja életrajzában: „…Gróf Apponyi Sándorral egy sétakocsikázást téve nagy kiterjedésű lengyeli erdejében, egy ősi földvárnak nyomait pillantottam meg, s nagy örömmel figyelmeztettem erre a grófot…Nézetem beigazolására engedélyt kértem a gróftól mint a föld tulajdonosától próbaásatás végzésére, s miután néhány napi ásatás végzése után számos érdekes lelettel kétségtelenül beigazolhattam állításomat, a gróf nemcsak teljhatalmat engedett e területre, hanem az ásatásokkal felmerült összes költséget is magára vállalta.”

Ma már a kutatás számára egyértelmű, hogy a kőkor és rézkor közötti átmenet idején, majdnem az egész Kr. e. V. évezredben a Lengyeli kultúra népessége jelentős szerepet játszott a szellemi és anyagi javaknak a Délkelet- és Közép-Európa közötti közvetítésében, így a közvetlen elterjedési területén túl is jelentős hatással volt egész Közép-Európa késő neolitikus és kora rézkori kultúráinak formálódásában, egyetemes őstörténeti jelentősége is éppen ebben áll. A Szlovákián át Lengyelországig terjedő területet elfoglaló kultúra értelmezése, időrendje, belső felosztása az egyes országok kutatásában, de még egyes kutatók szerint is eltérő. Cseh-morva területeken például a hasonló leleteket Jaroslav Palliardi feltárásai alapján morva festett kerámiának nevezte el. A változó elnevezésektől függetlenül mindenütt a Lengyeli kultúra meghatározó formai jegyei közé tartoznak a festett-, és ritkábban a vésett díszítés, magas csőtalpon álló lapos tálak, a kettőskúpos testű, tölcséres peremű edényeken a perem illetve a hasvonal alatt ugyancsak gyakran megfigyelhető négy kis bütyök.

Wosinsky Mór nemzetközi jelentőségű úttörő kutatásait a Dunántúlon számos további feltárás követte (Zengővárkony, Aszód, Csabdi, Mórágy, Sé, stb. amely kört az utóbbi évek autópályás feltárásai tovább bővítettek), azonban a Lengyeli kultúra időrendjére, temetkezési szokásaira, leleteire vonatkozó legfontosabb megállapításai még a 21. században is szinte változatlan formában elfogadottak.

Épített környezet kategóriában került az Értéktárba:

Evangélikus templom, Bikács

A műemlékvédelem alatt álló egyhajós, nyeregtetős templom 1763-ban barokk stílusban épült, utolsó nagy felújítására 2010-ben került sor. A főút kanyarjában szabadon álló épületet déli homlokzata elé enyhén kilépő toronnyal, poligonális záródású szentéllyel, a torony tengelyében nyíló bejárat felett timpanonnal, a féloromzatok végén egy-egy kővázával emelték. Síkfödémes belső részében a hajó három oldalán karzat fut végig: a déli oldalon orgonakarzat, a faoszlopos oldalkarzatok mellvédjének festett fatábláit pedig az ótestamentumból és Jézus életéből vett jelenetek díszítik. A faragott kapuszárnyak közvetlenül az építés utáni időszakból valók. A 19. század elejéről származó templombelső értékes egyháztörténeti örökség, amely külön védettséget élvez. Ennek fő oka a cibóriumos szószékoltár, amely egyedülálló érték és érdekesség az egész országban.

Balogh (Illés)- kastély, Szedres

Az épület magja egy feltehetően a 19. század közepén épült, földszintes, oldalfolyosós kúria volt. Jelenlegi tömege és homlokzatai az 1928-as átépítéskor alakultak ki. Az államosítás előtti utolsó tulajdonosa az Illés család volt. A kastély körül 19. századi majorsági épületek: egykori cselédházak, istálló, magtár van. A 20. század második felében a majorság számos melléképületét lebontották.

A kastély téglalap alaprajzú, alápincézett, földszintes, nyeregtetős épület, középtengelyében földszintes, manzárdtetős keresztszárnnyal, északi és déli végén emeletes, kontyolt nyeregtetős keresztszárnyakkal.

A Kajmádpusztán álló historizáló épület a Twickel Szőlőbirtok Kft. tulajdona, nem látogatható.

Római katolikus kápolna, Szedres

A nyugati homlokzati tornyos kápolna késő barokk stílusban épült 1832-ben, a szentély felől kontyolt nyeregtetővel, a fő- és az oldalhomlokzatokon három, illetve egy-egy ívvel megnyitott toronyaljjal. A karzatablak két oldalán egy-egy íves szoborfülke van, az egyikben Szent Flórián fej nélküli kőszobra, a másikból már sajnos hiányzik Szent Vendel-szobra. A tornyot közrefogó, volutás féloromzatokon kővázák láthatók. A toronysisakon 1832-es évszám. A hajóban csehsüveg boltozat, a szentélyben félkupola; melynek festése építéskori. A hajó bejárati oldalán a karzat állapota már romos. A berendezés hiányzik, a kápolnát kifosztották, üresen, romosan lassan az enyészeté.

Természeti környezet kategóriában került az Értéktárba:

A kurdi pannóniai üledékek ősmaradványai

Az alig 1100 lélekszámú Tolna megyei kistelepülés, Kurd neve nem ismeretlen a geológus szakemberek előtt. Országos, sőt nemzetközi szintű ismertségét a területén előforduló agyagos-homokos kőzeteknek és az azokból előkerült, mintegy 8-7 millió éves ősállatok maradványainak köszönheti. Több, a tudomány számára új puhatestűfajt írtak le innen. Közülük egy csigát, a Viviparus kurdensis nevű fiallócsigafajt a faluról neveztek el. A feltárások egyikét – mivel országos szinten a legjobban képviseli e földtani képződményt – földtani alapszelvénnyé nyilvánították.

A Kurdon több helyen, így például a Kálvária közelében, a Damjanich utcában vagy a falutól keletre húzódó Csigás-árokban is megfigyelhető üledéksor anyaga a késő-miocén korszakban, mintegy 8-7 millió éve rakódott le a Kárpát-medence jelentős részét beborító, kissé sós vizű Pannon-tóban, megőrizve a beltó számos élőlényének maradványát.

A rétegsort kövületekben, elsősorban puhatestűek (kagylók, csigák) héjaiban gazdag homok, kőzetliszt és agyag alkotja. Üledékszerkezeteik és ősmaradványaik tanulmányozásával megállapítható, hogy ezek a kőzetek a Pannon-tóba ömlő, nagy mennyiségű hordalékot szállító folyók deltáinak sekély részén, az ún. deltasíkságon rakódtak le.

A kurdi üledékek faunáját már a XIX. században többen tanulmányozták. A maradványok legalaposabb vizsgálója, Lőrenthey Imre 1894-ben 62 puhatestűfajt mutatott be közleményében. Az ősmaradványok között a leggyakoribb kagylók a szívkagylófélék (Lymnocardium-ok), a vándorkagylók rokonságába tartozó Congeria-fajok, és a folyami kagylók fajai (Unio-k, Anodonta-k).

A gazdag csigafaunából legfeltűnőbb a Viviparus kurdensis, a falu nevét viselő, nagyméretű fiallócsiga-faj. Több, a tudomány számára új puhatestűfajt írtak le innen, így például a Pyrgula toeroeki nevű apró csigát és az Anodonta rothi nevű tavikagylót. Kurd a típuslelőhelye egy, a földtani kor meghatározásában fontos kagylófajnak (Prosodacnomya dainellii) is.

A Kapos–hegyháti Natúrpark Egyesület és Kurd Község Önkormányzata 2017-ben első alkalommal, hagyományteremtő céllal csatlakozott a Magyarhoni Földtani Társulatkezdeményezéséhez, és szervezte meg a Geotóp-napot Kurd környéke gazdag földtani és felszínalaktani örökségének megismertetésére.

Kistápéi láprét, Bikács

A természetvédelmi terület 47 hektáros. Védett ritkaságai közt vannak, amelyek rejtélyesen kerültek ide más vidékekről (az Alföldről vagy az Alpok nyúlványairól), és megtalálhatók olyan fajok is, amelyek még a jégkorszak maradványai (például a zergeboglár). Nemcsak a flórája, a madárvilága is rendkívül gazdag: nagykócsagok, fekete gólyák, szürkegémek, récék, szárcsák, vízityúkok, sárszalonkák népesítik be. Az állandó nedvesség hatására alakultak ki a láprészek, zsombékok, amelyek között a mélyebb részeken rekettyefűz bokrok sűrűsödnek. A magasabb részeket nyírfaerdők tarkítják. A vízfelületeket a mocsári nőszirom sárga virága díszíti. Burjánzik a mocsári sáfrány, a sédkender és a pénzeslevelű lizinka is. A kiszáradó réteken pedig csodálatos orchideafajok (összesen 11 fajta) nőnek: így az ujjas kosbor és a szúnyoglábú bibircsvirág. Köztük terjedt el védett páfrányfajunk, a kígyónyelv.

Ökör-hegy, Bikács

A bikácsi Ökör-hegy ritka szépsége gazdag mezei növényvilágának köszönhető, a rét kék, lila, borvörös, sárga és fehér szirmoktól tarkállik a virágzás idején. A természetvédelmi terület 45 hektáron terül el. Híressége az egybefüggő árvalányhaj-mező is. A hegyen a homoki nőszirom lenyűgöző látványa egészíti ki a táj tarkaságát. Ez a növény is az ősi sztyeppe jellegzetességeit őrizte meg, akárcsak a ritka fekete kökörcsin és a törpe nőszirom. A domborzat úgy alakult ki, hogy az egykori futóhomok megkötődött megőrizve jellegzetes homokformáit. A hegy a környező erdők közé ékelődik.

Kistápéi Zichy-kastélypark

Tizenöt hektárnyi mesés környezetben bújik meg Kistápén az egykori Zichy-kastély, amely modernizálva rangos wellness-szállodának ad otthont. A környék nemcsak gyalogosan vagy kerékpáron járható be, túralovaglásra is lehetőség van. A megújult horgásztó gazdag halállománya miatt szintén kedvelt helyszín, ahol éjszakai horgászatra is lehetőség nyílik. A kastélyhotel egyben ismert vadászcentrum is, hála a környező táj gazdag vadállományának. A háztáji állatokat bemutató kert a gyermekek kedvence. Az úgy nevezett Parasztudvar a hagyományos konyhaművészet helye.

Ős-Sárvíz, Szedres

A Sió és a Sárvíz szabályozásának idején alakult ki, ma kiemelt jelentőségű természetmegőrzési terület, Natura 2000 védelem alatt áll. A környező mocsárréteket rekettyefüzes és nádasfoltok tarkítják, nyárfaligetek övezik. Rendkívül gazdag növény- és állatvilága.

Az ősi Sárvíz hajdani mellékága, majd holtága kanyargós, átlagosan másfél méter mélységű romantikus vízterület, melyet Szedresi-tó néven is ismernek.

A legszembetűnőbb a madárvilág: barna réti héja, foltos nádi poszáta, nádi sármány, cserregő és nádi poszáta fészkelnek itt. A függőcinegék remekmű fészkei a rekettyefüzek ágain készülnek. Madártani szempontból jelentős a sárszalonka fészkelése. A partszakadásokban néhol a jégmadár is megtelepszik, a közeli löszpart színpompás madara a gyurgyalag.

Az emlősök közül a fokozottan védett vidra rejtőzködő életmódja miatt csak ritkán pillantható meg. A vízpart növényzetében gyakori a törpe egér fészke, melyet sáslevelekhez erősít.

A legjellemzőbb kétéltű fajok a mocsári és a kecskebéka; a hüllők közül pedig a mocsári teknős.

A Szedresi-tó a Szedres és Vidéke Horgászegyesület kezelésében horgász tóként is közismert a környéken. Őshonos halállományából fokozottan védett a réti csík, de megtalálható még a sár-kárász, a compó, ponty, csuka, süllő, harcsa és keszeg állomány is. A vízinövények közül őshonos a vízililiom, a sulyom és a vízitök.

Szedresi Tarkasáfrányos

Az Őssárvíz hajdani medre mentén kialakított 116 hektáros védett terület a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet része. 1987-ben került országos védelem alá, elsősorban az itt található tarkasáfrány (Crocus reticulatus) állománya miatt, majd később 1999-ben, beleolvadt a tájvédelmi körzetbe. A sáfrány termőhelyét a széles mederben kanyargó Ős-Sárvíz vájta a homokos löszplatóba. Ezen a másfél kilométernyi partoldalon virít koratavasszal a közel tízezernyi tő tarkasáfrány.

Hazai sáfrányfajaink közül ez az egyetlen, mely nem a környező magashegységekből ereszkedett alá. Őshazája a Fekete -, és Földközi tenger partvidéke. Elterjedésének észak-nyugati határát a Kárpát medencében éri el. Hazánkban eredeti termőhelyei a homoki és lösztölgyesek lehettek, napjainkban az ezek helyén kialakult homok és löszgyepekben találjuk. Védett faj, természetvédelmi értéke 10 000 forint.

A 4-10 cm-es, apró termetű virág sokszor már február közepén előbújik, és akár március végéig is elhúzódhat a virágzás. Megjelenésében nagyon jellegzetes, mással össze nem téveszthető. Tőlevelei keskeny-szálasak, középen egy fehér csík húzódik. A lepel 6 tagú, fehér színű. A külső lepelcimpákon három erőteljes ibolyaszínű csík húzódik.

A tarkasáfrány virágzása után bújik elő egyik legszebb tavaszi növényünk, a védett tavaszi hérics (Adonis vernalis). Aranysárga virágaival már messziről felhívja magára a figyelmet. A száraz, napsütötte pusztafüves lejtőkön érzi jól magát, csakúgy, mint a nyáron elszórt telepekben virágzó selymes boglárka (Ranunculus illyricus). A 30-50 cm magas növény virágai sárgák, levelei, szára ezüstösen selymesek, rányomott szőrűek.

A 15-20 méter magas partoldal előterében elterülő nedves gyepen, és a terület déli végén található fűz és zsombék lápon fordul elő a kecses megjelenésű fátyolos nőszirom (Iris spuria). A földön költ a panaszos hangú bíbic (Vanellus vanellus), és a fokozottan védett, ritkán látható haris (Crex crex). Ragadozó madarak közül leggyakrabban az egerészölyvet figyelhetjük meg, amint a régi medertörés felett felszálló légáramlatokat lovagolja meg. A nedves gyepek, sásos-nádasos területek felett a lassú, billegő röptű barna rétihéja (Circus aeruginosus) is sokszor látható vadászat közben. Ritkán, de a fokozottan védett kerecsen sólyom (Falco cherrug) is fel-feltűnik a védett területen.

Az elmúlt időszak Bikácson és Szedresben alakult települési értéktár bizottság. Jelenleg 63 településen folyik értékgyűjtő munka, ezek közül 49 önállóan működő, 3 tájegységi bizottság. A megyei értéktárban 414 érték szerepel, a kiemelt megyei értékek száma 2018-ban 14.