Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2019. Április 12. 12:02, péntek | Kék hírek
Forrás: mti/fotó: police.hu

Több ezer szalmabálát gyújtott fel, fizethet

Több ezer szalmabálát gyújtott fel, fizethet

Vádat emelt az ügyészség azzal a férfival szemben, aki 2018 szeptemberében Földeák közelében felgyújtott 2400 szalmabálát, és mintegy 8 millió forint összegű kárt okozott a tulajdonosnak.

A 24 éves férfit jelentős kárt okozó rongálás bűntettével vádolják – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Serfőző Katalin közölte, a vádirat szerint az ittas elkövető 2018. szeptember 23-án, kora este, szándékosan felgyújtott Földeák határában 2400 szalmabálát. Ezzel a bálák tulajdonosának, egy hódmezővásárhelyi cégnek, mintegy 8 millió forint kárt okozott. A férfit az eset után őrizetbe vették a nyomozók, majd 2018 márciusáig bűnügyi felügyelet alatt állt.

Az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, valamint azt indítványozta, hogy a bíróság a felfüggesztés idejére rendelje el az elkövető pártfogó felügyeletét és kötelezze az okozott kár megtérítésére. Az elkövető a nyomozás során beismerő vallomást tett, ezért az ügyészség kezdeményezte, hogy a bíróság tárgyalás tartása nélkül, a beszerzett iratok alapján döntsön a bűnösség kérdésében – tudatta az ügyész.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.