Apáczais népdaléneklési arany Sárának és Tündének
Az Apáczai Kiadó újabb kitüntetésben részesítette a Belvárosi Általános Iskolát. Ez alkalommal két diáklány öregbítette az iskola hírnevét országos szinten.
Vízum az életért - vándorkiállítás zsidómentő diplomatákról
Vízum az életért címmel olyan egykori diplomatákról nyílt kiállítás Dombóváron, akik a holokauszt idején európai zsidók életét mentették meg azzal,
Levente az országos Jedlik-döntőben bizonyított
Támpa Levente, az Illyés Gyula Gimnázium hetedikes tanulója képviselte Dombóvárt a 7-10. osztályosok számára megrendezett XIV. Jedlik Ányos Fizikaverseny országos
Kisbusz segíti az evangélikus idősotthon működését
Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata sikerrel pályázott a német belügyminisztériumnál, így ételszállítást is végző kisbuszt vásárolhattak az Evangélikus Diakóniai Otthon
Rendezvények és friss kiadványok az Unióról
Rendezvényeket szervezett és kiadványokat vásárolt a Sásdi ÁMK Városi Könyvtára és Művelődési Központja a Külügyminisztérium Közkönyvtárak uniós programjának 2011. évi
Plébániai majálist rendeztek Sásdon
Majálist rendezett a Sásdi Kistérségi Gyerekesély Iroda a sásdi római katolikus plébánián. Május 12-én középkori játszóház, várostrom, kézműves foglalkozás és
Piszkavasat és kést vetett be élettársa ellen
Alkohol hatása alatt, egy tíz évvel ezelőtti sérelme miatt bántalmazta élettársát egy büntetlen előéletű dombóvári férfi az elmúlt hétvégén. Megpofozta,
Fokozott ellenőrzés az ittas járművezetők kiszűrésére
Bár az első negyedévben kevesebb közlekedési baleset történt, mint az előző év azonos időszakában, az ittas állapotban okozott balesetek részaránya
Kuckós csapatfeladatok, sorverseny a Tavaszin
Erős négyes, Ellentétek, Fiúk kizárva, Barcelona, Tavasz - ezekkel a nevekkel indultak négytagú gyerekcsapatok a dombóvári Városi Könyvtár gyermekrészlegében megrendezett
Múzeumi „asztalos-mesterkedők” Dombóváron
Számos terveinek egyikét váltja valóra a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény, melyet az immár Herceg Esterházy Miklós nevét viselő Ipari Szakképző Intézettel
Belvárosis madarász-sulisok hatodik helye az országoson
Rendkívül kiegyensúlyozott, népes mezőnnyel és csodálatos környezetben rendezték meg a Madarak és Fák Napja Országos Verseny május 11-12-i döntőjét Vértesbogláron.
Visszavonta a sztrájkfelhívást a buszos szakszervezet
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) nem tartja meg a keddre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot Dombóváron és Tamásiban - tájékoztatta a szakszervezet
„Ütős” érveléssel akarta eldönteni a vitát
Veszekedés közben baseballütővel verte fejbe negyvenéves fiát egy göllei férfi a családi házukban május 13-án - tájékoztatta az infoDombóvár.hu-t a
Fafaragások makrofotók társaságában Döbröközön
Németh Gyula bibliai ihletésű faragásai és Csűri Krisztina makrofotói mutatkoznak be a az Oltalom Alapítványnak a döbröközi IKSZT-ben május 12-én
Richárd a természetismeretben is „úszik”
Kitűnően szerepelt az Apáczai Kiadó szivárványos újságjában alsó tagozatosoknak meghirdetett természetismereti levelezős verseny országos döntőjében Várteleki Richárd, a dombóvári Szent
Gyertyákból formáltak szívet Kaposszekcsőn
Megható, szép műsorral köszöntötték az édesanyákat a kaposszekcsői iskolában május 11-én délután. A hagyományokhoz híven az elsősök adtak műsort minden
Másodfokú riasztás több megyében a széllökések miatt
Másodfokú riasztást adott ki szombat délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyére, valamint Vas és Zala egy
Dombóvári ballagásoknak summája
A megszokott rendtől eltérően már pénteken kezdetét vette a középiskolai ballagások sora Dombóváron. A város három középfokú oktatási intézménye több
Anyukáikat és mamáikat köszöntötték a szekcsői ovisok
Május első vasárnapja az édesanyáké. Így gondolták ezt a kaposszekcsői óvodában is, ahol 8-án délután a Csiga, 9-én pedig a
Több ezer éves is lehet a döbröközi lelet
A döbröközi majális levezetésére tett néhány kilométeres túra közben csontvázat találtak egy löszfalban a Delta Turista Egyesület tagjai. Ha a
Fuvolistanövendékek sikerei a megyei találkozón
A dombóvári APOK Alapfokú Művészetoktatási Intézményegységet Istántsuly Júlia, Kocsis Éva és Barth István növendékei színvonalasan képviselték a Tolna Megyei Zeneiskolák
Egyetemi humor az Asztaltársaság terítékén
Május második szerdájának kora estéjén találkozott a város szívében ismét a Hotel Dombóvár Baráti Asztaltársaság, amely ezúttal Dr. Kerekes László
Veszprémi ezüst a Kapos tánccsoportjainak
A VI. Veszprémi Tavaszi Játékok részeként rendezték meg a Nemzetközi Gyermek és Ifjúsági Összművészeti Fesztivált. A Néptánc kategóriában 54 csoport
Több mint tíz fokos lehűlés jön a fagyosszentekkel
Több mint 10 fokos lehűlést hoz a hétvégén, a fagyosszentek idején érkező hidegfront - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa
Közlekedési ismeretek: ismét remekeltek a Belvárosi diákjai
Május 4-én rendezték meg az országos közlekedésre nevelési verseny megyei döntőjét 3. és 7. évfolyamosok számára. A szekszárdi megmérettetés mindkét
A húsz éve élő és gyümölcsöző kapcsolatot ünnepelték
Húszéves a testvérvárosi kapcsolat Dombóvár és a németországi Kernen im Remstal között. Az évfordulót közel száz dombóvári vendég jelenlétében ünnepelték
Vasúti múlt immár a Múzeumban
A Dombóvári Városszépítők öt évvel ezelőtt a helyi önkormányzat felkérésére azt a feladatot is elvállalták, hogy a múltörökség sajátosságai között
Nem rakják le a hangszert…
Április végén két teljes napig fúvószenétől volt hangos a dombóvári Apáczai Oktatási Központ Alapfokú Művészetoktatási Intézményegysége és a Dombóvári Művelődési
Adománygyűjtés a paradicsompusztai bentlakásos iskola fogyatékkal élő tanulói részére
A Nyílt Szívek Közhasznú Egyesület tavalyhoz hasonlóan idén is adományt tervez eljuttatni a paradicsompusztai bentlakásos iskola fogyatékkal élő tanulói részére.
Castello: új rendezvényterem Dombóváron
A dombóvári MOL-kúttal szemben sokáig üresen álló kaszinóépület tulajdonosa nemrég úgy döntött, szicíliai mintára rendezvényteremmé alakítja. Cataniában járva ugyanis igen
Helyi
Apáczais népdaléneklési arany Sárának és Tündének
Az Apáczai Kiadó újabb kitüntetésben részesítette a Belvárosi Általános Iskolát. Ez alkalommal két diáklány öregbítette az iskola hírnevét országos szinten.
Tovább olvasás, hozzászólásVízum az életért - vándorkiállítás zsidómentő diplomatákról
Vízum az életért címmel olyan egykori diplomatákról nyílt kiállítás Dombóváron, akik a holokauszt idején európai zsidók életét mentették meg azzal, hogy biztonságos országok vízumaihoz juttatták őket.
Tovább olvasás, hozzászólásLevente az országos Jedlik-döntőben bizonyított
Támpa Levente, az Illyés Gyula Gimnázium hetedikes tanulója képviselte Dombóvárt a 7-10. osztályosok számára megrendezett XIV. Jedlik Ányos Fizikaverseny országos döntőjében.
Tovább olvasás, hozzászólásKisbusz segíti az evangélikus idősotthon működését
Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata sikerrel pályázott a német belügyminisztériumnál, így ételszállítást is végző kisbuszt vásárolhattak az Evangélikus Diakóniai Otthon részére.
Tovább olvasás, hozzászólásRendezvények és friss kiadványok az Unióról
Rendezvényeket szervezett és kiadványokat vásárolt a Sásdi ÁMK Városi Könyvtára és Művelődési Központja a Külügyminisztérium Közkönyvtárak uniós programjának 2011. évi támogatása című pályázatán elnyert támogatásból.
Tovább olvasás, hozzászólásPlébániai majálist rendeztek Sásdon
Majálist rendezett a Sásdi Kistérségi Gyerekesély Iroda a sásdi római katolikus plébánián. Május 12-én középkori játszóház, várostrom, kézműves foglalkozás és interaktív bábjáték várta a gyerekeket.
Tovább olvasás, hozzászólásPiszkavasat és kést vetett be élettársa ellen
Alkohol hatása alatt, egy tíz évvel ezelőtti sérelme miatt bántalmazta élettársát egy büntetlen előéletű dombóvári férfi az elmúlt hétvégén. Megpofozta, majd a kályháról levett piszkavassal ütlegelte a nőt.
Tovább olvasás, hozzászólásFokozott ellenőrzés az ittas járművezetők kiszűrésére
Bár az első negyedévben kevesebb közlekedési baleset történt, mint az előző év azonos időszakában, az ittas állapotban okozott balesetek részaránya az országos átlagnál magasabb Somogy megyében.
Tovább olvasás, hozzászólásKuckós csapatfeladatok, sorverseny a Tavaszin
Erős négyes, Ellentétek, Fiúk kizárva, Barcelona, Tavasz - ezekkel a nevekkel indultak négytagú gyerekcsapatok a dombóvári Városi Könyvtár gyermekrészlegében megrendezett kétfordulós „Tavaszi vetélkedőn”.
Tovább olvasás, hozzászólásMúzeumi „asztalos-mesterkedők” Dombóváron
Számos terveinek egyikét váltja valóra a Dombóvári Helytörténeti Gyűjtemény, melyet az immár Herceg Esterházy Miklós nevét viselő Ipari Szakképző Intézettel folytatott együttműködésük tesz lehetővé.
Tovább olvasás, hozzászólásBelvárosis madarász-sulisok hatodik helye az országoson
Rendkívül kiegyensúlyozott, népes mezőnnyel és csodálatos környezetben rendezték meg a Madarak és Fák Napja Országos Verseny május 11-12-i döntőjét Vértesbogláron.
Tovább olvasás, hozzászólásVisszavonta a sztrájkfelhívást a buszos szakszervezet
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) nem tartja meg a keddre meghirdetett figyelmeztető sztrájkot Dombóváron és Tamásiban - tájékoztatta a szakszervezet elnöke az MTI-t.
Tovább olvasás, hozzászólás











































































