Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2020. Július 08. 08:13, szerda | Helyi
Forrás: Balogh László

Egyre többen vágtak neki a IV. Babetta Balaton túrának

Egyre többen vágtak neki a IV. Babetta Balaton túrának

A 4 éve még csak 3 fővel indult dombóvári kezdeményezésű túrán idén már majd 60-an motoroztak.

Július 4-én, szombaton indult a IV. Babetta Balaton túra. Dombóvárról teherautóval és utánfutókon vittük le a motorokat Siófokra kb. 30 fővel, ott még egyszer ennyien csatlakoztak hozzánk.

Így voltunk közel 60-an összesen. Idén már külföldről, Szerbiából is érkezett résztvevő. Sok új barátság köttetett az idén is, jöttek olyanok, akik eddig még nem voltak a túrán.

Mint mindig, most is Fonyód irányába mentünk, és kora délután értünk a szálláshelyre, a balatongyöröki kempingbe. Sajnos két motort autóval kellett behozni, mert már a túra első felében megadták magukat. Első napon a rövidebb távot kellett teljesíteni, így másnap, azaz 5-én vasárnap korán útnak indultunk. Az első nap sem volt szerelés és kihívás mentes, de vasárnap több gond is akadt útközben. Így sajnos nem sikerült egyszerre beérni a célba, ami a kiindulási pontunk, azaz a siófoki hajóállomás volt. A gyorsabbak annak ellenére, hogy még strandoltak is, már délután 16 óra körül beértek, majd az utolsó 7 fős brigád csak este 20 órára.

Ez várható volt, hiszen ezek a Babetták nem ilyen nyári meleg túrákra lettek tervezve, de ezért is ilyen nagyszerű és kihívásokkal teli ez a túra. Volt olyan, aki motorral jött Pestről, a horvát határról, Szegedről és Győrből, de a szerb társunk is motorral lábon érkezett a túrára, így több km-t tett meg Siófokig, mint amennyit 2 nap alatt mentünk. Az idő is nagyon jól alakult, idén vettünk részt a legtöbben eddig, de úgy gondolom, a jövőben leszünk még többen is. Minden percét élveztük a 2 napnak, és sikerült mindenkinek hazaérni teljesen baleset mentesen. A cél az volt, hogy jól érezzük magunkat, és nem számít, ki mikor és hogyan érkezik meg, hiszen a terv az volt, mint minden évben, hogy nincs terv! Nem kérdés, hogy jövőre újra indulunk-e, mert mindenképp megszervezzük. Sokan követtek minket élő adásokban, amit köszönünk, és bízunk benne, hogy ők is jól szórakoztak. Jövőre újra nekivágunk!

Balogh László – szervező

Címkék: babetta, balaton, motorosok

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 08:19, csütörtök | Helyi

„Nyuszikupa” kölyökatlétika versenyt rendeztek Dombóváron

Öröm volt látni a sok lelkes atlétapalántát, akikből talán a jövő bajnokai lehetnek.

2024. Április 17. 07:51, szerda | Helyi

Kitelepítési emléknap Kaposszekcsőn

A Felvidéki kitelepítettek emléknapja alkalmából Kaposszekcsőn 4 település emlékezett meg április 12-én, pénteken.

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.