Hírek
2012. Május 13. 19:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Weimann Krisztina, helyi híreink szerkesztője
Richárd a természetismeretben is „úszik”
Kitűnően szerepelt az Apáczai Kiadó szivárványos újságjában alsó tagozatosoknak meghirdetett természetismereti levelezős verseny országos döntőjében Várteleki Richárd, a dombóvári Szent Orsolya negyedikese.
A hét levelezős forduló feladatlapjainak kiértékelése után az ország legjobbjait minden évfolyamból meghívták az országos döntőre. A diákoknak itt minden külső segítség nélkül, csak a saját tudásukra hagyatkozva kellett bebizonyítaniuk, hogy méltán kerültek a legjobbak közé.
Az 1800 indulóból 60 diák érkezett az ország különböző pontjairól a negyedik évfolyamosok május 9-én megrendezett természetismeret versenyére, hogy megoldja a központilag összeállított tesztet.
Az első tíz helyezett tanulót és tanítóját értékes könyvekkel és oklevéllel díjazta az Apáczai Kiadó, köztük Várteleki Richárdot, a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpont tanulóját (felkészítő: Farkasné Sárosi Csilla) is, aki az előkelő 5. helyet szerezte meg.
Richárd a természetismeret mellett úszásban is profi. Tavaly a Dombóvári Sportiskola Egyesület az év úszójának választotta, legutóbb pedig május 5-én szerzett négy arany- és egy bronzérmet a budapesti XIII. Finis BVSC Kupa Nemzetközi Úszóversenyen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 08. 09:58, hétfő | Helyi
Gyászhír
Mély fájdalommal tudatja a gyászoló család, hogy Almási Borbála, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnöke örökre elaludt. Búcsúztatása és végső nyugalomra helyezése 2026. június 16-án 11 órakor a Dombóvári Köztemetőben lesz.
2026. Június 07. 21:09, vasárnap | Helyi
Már rendelhető az érdi bőtermő meggy Dombóváron és környékén
Idén is kapható a kiváló minőségű, érdi bőtermő meggy közvetlenül a termelőtől.
2026. Június 03. 19:40, szerda | Helyi
Új helyre költözik a Dombóvári Városi Temetőgondnokság irodája
A dombóvári lakosok ügyintézésének megkönnyítése érdekében új helyszínen folytatja munkáját a Városi Temetőgondnokság. Az iroda 2026. június 15-től a Dombóvár, Hunyadi tér 30. földszint 4. szám alatt várja az ügyfeleket.

