Városlista
2025. május 7, szerda - Gizella

Hírek

2020. Március 04. 11:25, szerda | Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatosan zaklatta volt élettársát a döbröközi férfi

 Folyamatosan zaklatta volt élettársát a döbröközi férfi

A dombóvári rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy 43 éves döbröközi férfival szemben folytattak zaklatás vétség elkövetése miatt.

Egy döbröközi nő tett feljelentést volt élettársa ellen, aki 2019 júliusa és augusztusa között rendszeresen hívogatta őt és üzengetett neki. Az eljárás során kiderült, hogy a 43 éves férfi a feljelentésben szereplő időszakban – 39 nap alatt – 686 esetben hívogatta a sértettet és üzeneteket küldött neki. A nyomozók az elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki zaklatás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, aki tettét azzal magyarázta, hogy szeretne kibékülni volt élettársával, ezért hívogatta őt. Az eljárás során kiderült az is, hogy a férfi kihallgatását követően is folyamatosan hívogatta és fenyegette volt élettársát.

Az ügyben a dombóvári rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

Címkék: rendőrség

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 07. 10:00, szerda | Helyi

„Amerre a labda gurult, arra mentem én is.” - Buzánszky Jenő

Május 4-én volt 100 éve, hogy Buzánszky Jenő, az Aranycsapat hátvédje Újdombóváron megszületett. Ebből az alkalomból három helyszínen szerveztek megemlékezést a városban.

2025. Május 06. 17:00, kedd | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata

A jó ár neked is jár!

2025. Május 05. 16:24, hétfő | Helyi

Jelentkezz honvédelmi táborba!

Több, mint egy tábor! Kaland, kapcsolat, kihívás! Kattints az alábbi hirdetésre és jelentkezz május 15-ig!

2025. Május 01. 08:00, csütörtök | Helyi

Elismerte tettét a várongi sírrongáló

A dombóvári rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves férfit, aki a várongi temetőben több síremléket is megrongált.