Hírek
2023. Október 31. 08:34, kedd | Helyi
30 éves a Dombóvári Szívklub Egyesület
Gála keretében ünnepelte a Dombóvári Szívklub Egyesület fennállásának 30. évfordulóját.
Az eseményen résztvevőket Pintér Szilárd polgármester, Sándor Tamás, a Tolna Vármegyei Civil Központ vezetője, valamint Hosszú Sándor Gergely, a Civil Tanács elnöke köszöntötte. A tagság mellett dombóvári társzervezetek, a Barcsi és a Faddi Szív Egyesületek is meghívást kaptak.

„Közösségük működése Dombóvár számára elengedhetetlen. Feladatuknak és céljuknak nem kevesebbet tűztek ki, minthogy szív- és érrendszeri betegséggel küzdő embereknek segítsenek azzal, hogy az Önök iránymutatásával egy egészségesebb, teljesebb életet élhessenek.
A Dombóvári Szívklub Egyesület kiemelkedően aktív időszakot tudhat maga mögött. Augusztusban az a szerencsés megtiszteltetés érte városunkat, hogy az Országos Szív Egyesületeket Találkozójának mi adhattunk otthont. Azt gondolom, hogy a helyi egyesület és az önkormányzat között ez alkalomból egy szoros együttműködés és közös gondolkodás, jó viszony alakulhatott ki."
E gondolatokat Pintér Szilárd polgármester úr köszöntőjében hallhatták a résztvevők.
Füleki Sándorné az egyesület alelnöke köszöntötte az alapító tagokat, majd ezt követően Dr. Bereczki Mária, a szívklub egyesület elnöke az elmúlt 30 év emlékeit idézte fel.
A gálaműsor során Farkas Béla tárogató művészt, valamint Lukácsi Enikő énekesnő és Garamvölgyi Attila zeneiskolai tanár közös produkcióját hallhatták a vendégek.

Az ünnepség hátralevő részében Tóth Gáborné és Sátor Edéné is készültek egy-egy verses produkcióval, Molnár Gyuláné népdalokkal szórakoztatta a közönséget. A déltuán folyamán közremüködött a Dombóvári Zenész Együttes, illetve Kiss András.
Gratulálunk a Dombóvári Szívklub Egyesület elmúlt 30 évéhez, további munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 09:39, szerda | Helyi
Égő gabonatáblát oltottak a dombóvári tűzoltók Mágocsnál
Négy hektáron gabonatábla égett június 29-én, hétfő délután Bikal és Mágocs között, a 6534-es számú út 27. kilométerénél.
2026. Június 29. 08:52, hétfő | Helyi
Újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán
Június 24-től újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán - közölte a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. Június 26. 15:40, péntek | Helyi
Tűzifa egész évben – megbízható forrásból
A megfelelő minőségű tűzifa beszerzését nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
2026. Június 24. 10:16, szerda | Helyi
Cseh Tamás-est Csikóstőttősön – Ingyenes kulturális élmény július 18-án
A magyar könnyűzene egyik legmeghatározóbb alakja, Cseh Tamás dalai elevenednek meg különleges előadás keretében Csikóstőttősön. A program ingyenes, regisztrálni az onk@tolna.net címen és a 74/462-573 telefonszámon lehet.

