Hírek
2014. Október 08. 08:13, szerda |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
60 év felettiek találkozója Kaposszekcsőn
Az idén is, mint sok éve már mindig, az Idősek Világnapja környékén Kaposszekcső Község Önkormányzata vendégül látja 60 éves, vagy annál idősebb lakóit.
Ebben az évben a találkozó október 3-án 15 órakor került megrendezésre a Sportcsarnokban. Csapó Gyuláné polgármester asszony felköszöntötte a legidősebb férfi lakost, a 94 éves Máté Pétert és a legidősebb hölgyet, a 96 éves Bőhm Péternét. Sajnos egészségi állapotuk miatt egyikük sem tudott részt venni a találkozón, ezért egy későbbi időpontban mindketten megkapják majd ajándékukat. Az idén először a legidősebb Kaposszekcsőn született hölgyet és urat is köszöntötték. A legidősebb hölgy Kriszt Jánosné, Kati néni, aki 88 éves múlt áprilisban. Sajnos ő sem tudott megjelenni. Szerencsére el tudott jönnia legidősebb Kaposszekcsőn született férfi, Lőtz Konrád, aki februárban múlt 80 éves. Korát meghazudtolóan aktív életet él, műveli szőlőjét, dolgozik a ház körül.
A köszöntések után a meghívott sztárvendég, Komonyi Zsuzsi vette át a szót és vidám énekével, pattogó ritmusaival hangolta jókedvre a mintegy 200 megjelent vendéget.
A műsor után a szokásos vacsora került sorra. A vendégeket a képviselő-testület tagjai és az önkormányzat dolgozói szolgálták ki.
Lehetősége nyílt minden 60 év felettinek egy kicsit beszélgetni, feleleveníteni a régi emlékeket vagy éppen a régen nem látott ismerősökkel újra találkozni.
Jó hangulatban telt a délután. Aki elfogadta a Képviselő-testület meghívását szép emlékekkel térhetett haza!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 08:44, csütörtök | Helyi
Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar
A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!
2026. Február 04. 10:33, szerda | Helyi
A Csík Zenekar ad koncertet február 21-én Dombóváron
Jegyek vásárolhatók a www.ticat.hu oldalon vagy személyesen a Dombóvári Művelődési Házban
2026. Február 03. 22:00, kedd | Helyi
Állatgondozókat keresnek kiemelt bérezéssel
Kaposszekcső környékéről várják azokat az álláskeresőket, akik sertések vagy szarvasmarhák gondozását vállalják. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
2026. Január 26. 18:51, hétfő | Helyi
Pályázzon privát fotógyűjteményével a Néprajzi Múzeum kiírásán!
Felhívásában a Néprajzi Múzeum olyan magánszemélyek vagy családok jelentkezését várja, akik szívesen bemutatnák az 1990 és 2005 közötti időszakból származó fényképeiket













