Hírek
2014. Október 23. 23:51, csütörtök |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
A Belvárosi Általános Iskola tantestülete szakmai napot tartott Murgán

Október 18-ára (szombatra) a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola vezetői meglepe-tést tartogattak a pedagógusok számára.
Az igazgatónő a Murgával már évek óta jó kapcsolatot ápoló német nyelvet tanítók segítségét kérte a program szervezésében, ugyanis ők minden évben tagozatos gyerekcsoportokat visznek a kis Tolna megyei sváb zsákfaluba.
Az utazás előtt kisfilmet tekintettünk meg az írott forrásokban először 1446-ban említett községről. Felkl Márton polgármester úr a közösségi házban már ismerősként nagy szeretettel üdvözölt minket. Elmondta, hogy az 1941-ben még ezerfős település lélekszáma mára 74 főre zsugorodott, túlnyomórészt idősek laknak itt. A fiatalok elvándoroltak, megszűnt az iskola, óvoda, nincs élelmiszerbolt sem, mert kicsi a kereslet. A munkahelyek távolra kerültek, ez is oka az elnéptelenedésnek. Segítség lehet a kis létszámú falvaknak a „gyüttmentek” megjele-nése, akik a városból szabadidejükben az érintetlen természetbe „menekülnek”.
Itt vásárolt ingatlanokat többek közt Dr. Balogh Mária MTA történész is, aki az 1786-ban felszentelt evangélikus templomban várta csoportunkat. A sváb falvak történetében ritka-ságként említette, hogy egyszerre két felekezet van jelen, a lakosság kétharmada evangélikus, harmada katolikus vallású német. Evangélikus fiú sosem házasodott pápista lánnyal, valamint a népviseletükben is különbségek mutatkoztak. Megtekintettük a katolikus templomot is, me-lyet 1941-ben szenteltek fel. 1947 törést jelentett a lakosság életében, a II. világháborút lezáró békeszerződések következtében lakhelyükről kitelepítették a német ajkú lakosságot. 1949-ben a szerencsésebbek visszatértek, és munkát vállalhattak.
Köztük volt a most 87 éves Pákozdi Józsefné is, aki szívesen válaszolt kérdéseinkre a faluházban szakmai napunk végén. Miközben Kati nénit a svábok életéről, szokásairól faggat-tuk, magunkban megállapítottuk, hogy ő is sokat tett a német nemzetiség kultúrájának megőr-zéséért.
Erdősné Fedeles Zita
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 08. 13:19, hétfő | Helyi
Trükkös online tűzifa árusok
Tolna vármegyében az elmúlt időszakban több tűzifa árusítással kapcsolatos csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre.
2025. Szeptember 05. 09:17, péntek | Helyi
Ingyenes koncertélmény Dombóváron
Szerencsekoncert Dombóváron 09.06-án 18 órakor a Hunyadi téren, ahol fellép Nyári Aliz, a Cozombolis Trió és Erox Martini.
2025. Szeptember 04. 09:55, csütörtök | Helyi
Nyár végi kiárusítás a LET'S DO IT Bálint Barkácsáruházban!
Az akció szeptember 5–20-ig tart.
2025. Szeptember 03. 14:00, szerda | Helyi
Elismerések a közösség szolgálatáért!
Augusztus 30-án a XXIII. Tolna Vármegyei Polgárőr Találkozón a Dombóvári Polgárőr Egyesület két tagját, Móricz Daniella Olíviát és Tóth Tamást is elismerték a közösségért végzett áldozatos munkájukért.