Hírek
2020. Január 21. 10:33, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A fűtési szezon veszélyeire hívta fel a figyelmet a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
A szén-monoxid-mérgezések és a lakástüzek megelőzése céljából tartott sajtótájékoztatót a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság.
Dr. Balázs Gábor tű. ezredes, megyei igazgató elmondása szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy a szén-monoxid-mérgezések és a lakástüzek jelentős része kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Az igazgató elmondta, hogy a lakástüzek legfőbb okozója a nyílt láng használata, mellyel elsősorban a szilárd tüzelésű fűtőberendezések, illetve a tűzhelyek üzemelnek. A tapasztalatok szerint sok esetben tárolnak gyúlékony anyagot a fűtőberendezés közelében, illetve a bekészített tüzelőanyag sincs kellő távolságra a készüléktől. De az is számos esetben előfordul, hogy a kandallót, konvektort a frissen mosott ruhák szárítására használják, ami szintén könnyen vezethet tragédiához. Dr. Balázs Gábor felhívta a figyelmet a füstérzékelők szerepére, hiszen ott, ahol ilyen eszköz található, kisebb eséllyel alakul ki nagyobb tűz. Egy otthoni füstérzékelő ugyanis nagyon rövid időn belül jelzi, ha baj van, így a lángokat sokszor már a kialakulásukkor sikerül megfékezni.
A szén-monoxid-mérgezések kiváltó okai között a nem megfelelő levegő-utánpótlást, valamint a tüzelő berendezések helytelen használatát emelte ki az igazgató, aki azt is elmondta, hogy egy megfelelő érzékelő beszerzése ugyan nem a megelőzést szolgálja, azonban nagyban hozzájárul a család biztonságához. (A szén-monoxid-mérgezések okairól és a megelőzés lehetőségeiről ITT olvashat bővebben.)
Bán Attila tű. ezredes, megyei tűzoltózási főfelügyelő a Tolna egyei statisztikai adatokról beszélt, melyekből kiderült, hogy az elmúlt nyolc év tekintetében a szén-monoxid-mérgezéses esetek száma hullámzó ugyan, de némi emelkedést mutat, ami azzal is kapcsolatba hozható, hogy egyre több háztartásban szerelnek fel szén-monoxid-érzékelő készüléket, így ezzel együtt a jelzések száma is megemelkedik. Az ezredes elmondta, hogy Tolna megyében hosszú évek óta senki nem vesztette életét a néma gyilkos miatt. Lakástüzek tekintetében nem volt ennyire szerencsés a tavalyi esztendő, négyen haltak meg az otthonukban felcsapó lángok miatt. (A fűtési szezon veszélyeiről ITT található több információ.)
Dr. Balázs Gábor felhívta a figyelmet, hogy a katasztrófavédelem mindenben a lakosság rendelkezésére áll, bármilyen kérdés esetén forduljanak bizalommal a lakóhelyükhöz legközelebb található kirendeltséghez vagy a tűzoltósághoz, de az igazgatóság szakemberei és a BM OKF GEK Kéményseprőipari Szerv Tolna Megyei Ellátási Csoportja is szívesen válaszol a felmerülő kérdésekre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi
Óvatosan a mentett jelszavakkal!
Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.
2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Helyi
Akciós tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről
A Kocsolai Nagy Tüzép július 1–31. között kedvezményes áron kínál prémium minőségű akác tűzifát: 24.000 Ft/m³ áron.
2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi
Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába
Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.
2026. Július 01. 09:39, szerda | Helyi
Égő gabonatáblát oltottak a dombóvári tűzoltók Mágocsnál
Négy hektáron gabonatábla égett június 29-én, hétfő délután Bikal és Mágocs között, a 6534-es számú út 27. kilométerénél.

