Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2015. Július 22. 10:00, szerda | Életmód
Forrás: MTI

A rendszertelen alvás növeli a rák kockázatát

A rendszertelen alvás növeli a rák kockázatát

A hollandiai Erasmus Egyetem kutatói egérkísérletekben egyértelműen kimutatták, hogy a rendszertelen alvásrend rákot okoz.

A Current Biology című tudományos folyóiratban közzétette tanulmányukban a szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a váltott műszakban dolgozók esetében nagyobb valószínűséggel alakul ki daganatos betegség.

A kutatók úgy vélik, hogy soha nem szabadna váltott műszakban dolgozni azoknak a nőknek, akiknek családjában nagyobb a mellrák kockázata. Ugyanakkor azt is elismerik, hogy további kutatások szükségesek emberek körében, hogy állatkísérleteik beigazolódjanak - olvasható a BBC News honlapján.

Az állatkísérletek adataiból az is kiderült, hogy a rendszertelen alvás miatt az állatok 20 százalékkal súlyosabbak voltak annak ellenére, hogy ugyanannyi ételt fogyasztottak, mint a kontrollcsoport.

Korábbi tanulmányokból már kiviláglott, hogy a váltott műszakban dolgozók és a légi utaskísérők körében magasabb a betegségek - mint például a mellrák - kockázata. A kutatók feltételezése szerint ennek egyik oka, hogy a szervezet belső ritmusa, belső órája felborul, ami növeli a megbetegedés veszélyét.

Legújabb állatkísérleteikben a szakemberek kimutatták, hogy hajlamosabbá váltak az egerek a mellrák kifejlődésére, ha belső órájuk hetente 12 órás késésben volt egy éven keresztül. Az egereknél általában 50 hét után alakult ki daganat, ám azoknál az állatoknál, amelyek alvásrendjét megzavarták, a daganat nyolc héttel korábban fejlődött ki.

"Ez az első tanulmány, amely egyértelműen kimutatja a kapcsolatot a krónikus fény-sötétség megfordulás és az emlőrák között" - írták a szakemberek.

Kutatási eredményeiket ugyan bonyolult emberekre kivetíteni, de a szakemberek úgy becsülték, hogy hasonló hatásokat feltételezve az ember 10 kilogramm súlytöbbletre tehet szert, vagy a kockázatos nők esetében öt évvel korábban alakulhat ki daganat.

"Olyan helyzetben, amikor egy családban nagyobb a mellrák kockázata, semmi szín alatt sem tanácsolnám ezeknek az embereknek, hogy légi utaskísérőként vagy váltott műszakban dolgozzanak - hangoztatta Gijsbetus van der Horst az Erasmus Egyetem orvostudományi központjának szakembere.

Címkék: alvás, kockázat, rák

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 06:00, péntek | Életmód

Megjelent Azahriah új albuma, a skatulya I.

Skatulya I. címmel csütörtökön megjelent Azahriah új albuma, amelyet az egyik legnépszerűbb hazai dalszerző-előadó májusi tripla Puskás Aréna-koncertjéhez időzítve tett közzé.

2024. Április 17. 17:23, szerda | Életmód

Nyolc sztárfellépő és negyven koncert az idei Paloznaki Jazzpikniken

Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy lesz a 12. Paloznaki Jazzpiknik sztárfellépője augusztus 1. és 3. között a Balaton-felvidéken.

2024. Április 16. 13:09, kedd | Életmód

Kimagasló a településfásítási program iránti érdeklődés

Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak - közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.