Hírek
2014. Január 15. 12:50, szerda |
Helyi
Forrás: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság
A zamárdi emberölés elkövetőjét továbbra is keresi a rendőrség. FRISS FOTÓKKAL!

A Somogy megyei Zamárdi településen 2014. január 7-én egy holttestet találtak. A beszerzett adatok alapján egy 44 éves nő bűncselekmény áldozata lett.
A rendőrség jelentős erők bevonásával haladéktalanul megkezdte a helyszíni szemlét, adatgyűjtést, tanúkihallgatásokat, az elkövető azonosítása és elfogása érdekében. Az ügyben a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Az eljárás során a nyomozók látókörébe került Tanai Imre Kálmán zamárdi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, azonban a férfi a bűncselekmény elkövetését követően – a beszerzett információk alapján egy szürke színű kerékpárral - ismeretlen helyre távozott. A szökésben lévő férfi 48 éves, körülbelül 170 centiméter magas, körülbelül 65-70 kilogramm súlyú, vékony testalkatú, teljesen kopasz. Eltűnésekor terepmintás alsó- és felső ruházatot viselt.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tanai Imre Kálmán ellen országos elfogatóparancsot adott ki. A férfi veszélyes, támadásától tartani lehet, ezért senki ne próbálja meg elfogni, feltartóztatni.
Aki a képen látható Tanai Imre Kálmán tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy hívja a 06-82-502-700-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:53, hétfő | Helyi
90. születésnapján köszöntötték Bonyár Sándornét
E jeles alkalomból Pintér Szilárd polgármester, valamint Gyarmati Éva és Futó Péter képviselők köszöntötték.
2025. Október 17. 16:25, péntek | Helyi
Kunszentmártoni gyűjtő látogatott a Fekete István Múzeumba
Október 7-én Szabó Tamás, Fekete István relikviáinak gyűjtője és barátja, Kovács Antal látogatták meg a dombóvári múzeumot.
2025. Október 17. 08:34, péntek | Helyi
Rangos elismerés az Országos Polgárőr Szövetség ünnepségén
Borbála Zsuzsannát, a Dombóvári Polgárőr Egyesület elnök asszonyát az „Év járási koordinátora” elismerő címben részesítették.
2025. Október 15. 09:01, szerda | Helyi
Gyászhír
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Pápai Lajos életének 85. évében elhunyt.