Hírek
2020. Május 09. 11:06, szombat |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: pixabay
Akár 95 ezren is életüket veszthetik a járványban az Egyesült Államokban

A koronavírus-járványban 95 ezren, talán még többen is életüket veszthetik az Egyesült Államokban - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken délután a washingtoni Fehér Házban újságíróknak.
Az amerikai elnök a kongresszus republikánus politikusaival tárgyalt hivatalában, és ezt követően nyilatkozott újságíróknak.
Elmondta, hogy a vírus féken tartására hozott korábbi kormányzati intézkedésekkel elégedett, ezek eredményesek voltak.
"Talán milliók életét sikerült így megmentenünk" - fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a járványnak akár még az oltóanyag kifejlesztése előtt is vége szakadhat.
Az elnök közölte, hogy Mike Pence alelnök koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált munkatársa nem más, mint Katie Miller sajtófőnök, a Fehér Ház belpolitikai főtanácsadójának, Stephen Millernek a felesége.
A sajtóbeszélgetésen jelen volt Mark Meadows, a Fehér Ház kabinetfőnöke is, aki arról tájékoztatott, hogy a közvetlenül az elnök és az alelnök mellett dolgozó néhány munkatárs ezentúl szájmaszkot visel majd.
New York állam kormányzója, Andrew Cuomo szokásos napi sajtókonferenciáján pénteken közölte, hogy az elmúlt hat hétben most volt a legalacsonyabb a fertőzéssel kórházba szállított betegek száma. Csütörtökön 8196 beteget szállítottak kórházba. Ismételten hangsúlyozta, hogy a mindennapi élet és a gazdaság óvatlan újraindítása a fertőzések számának megugrásához vezethet.
Cuomo bejelentette: az államban meghalt egy ötéves kisgyermek is a vérerek kitágulásával és gyulladásával járó, úgynevezett Kawasaki-szindrómában. Erről a betegségről az orvosok azt gyanítják, hogy a Covid-19 egyik lehetséges szövődménye. Több orvos is felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több kiskorú hal meg a Covid-19 egyelőre csak gyanított szövődményében. A kormányzó szerint New York államban eddig 73 ilyen esetet diagnosztizáltak. Cuomo megemlítette, hogy egyedül kedden 15 gyermek szorult kórházi ellátásra hasonló tünetek miatt.
Phil Murphy, New Jersey kormányzója pénteken közölte: egyetlen nap alatt 1985 új vírusfertőzöttet regisztráltak, és csütörtökön 162 fertőzött halt meg a vírus okozta Covid-19-ben. Mindazonáltal hozzátette, hogy a járvány szerinte csökkenőben van.
Az Egyesült Államokban - a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház péntek déli adatai szerint - eddig több mint 1 millió 270 ezer fertőzöttet és 76 ezernél is több halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 14:00, csütörtök | Külföld
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott a brit kormányfő és a francia elnök
A British Museumba, a bayeux-i kárpit jövőbeni ideiglenes kiállítási helyére látogatott szerdán Keir Starmer brit kormányfő és Emmanuel Macron francia elnök.
2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld
Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába
Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter