Hírek
2013. Február 25. 15:30, hétfő |
Belföld
Forrás: InfoVáros | -Hajósi Miklós –
Álmaim teljesüljetek, avagy cukrászként a versenyautó volánja mögött.

Építem az álmom! Ez lehetne Norbi jelszava.
Villányi Norbert, 19 éves kőbányai fiatalember, cukrásznak tanul a Pesti Barnabás Élelmiszeripari SZKI.-ban már 5. Éve.
Az autóépítés számára, az álmai megvalósítását jelenti. Mivel nagyon szereti,
a szép és egyedi tuningolt autókat. Elsősorban Honda párti Norbi.
Amikor szert tett a kis ezüstszínű csodára rettenetes állapotban volt.Valóságos sufni tuning következett, amivel ha kigurult mosolyogva néztek rá az emberek.
Sajnos el is gondolkozott, rajta hogy megvált tőle, de a gondolat, ahogy jött, úgy el is szállt. Egyszerűen csak megfogta benne valami! Látta benne az álmait és a fejében, mint egy süteményt, megformálta azt.
Tehát az ötlet megvolt, az alap adott, akkor el is kezdhette, de mindenképp törekedni szeretett volna az egyedi megjelenésre, ez volt az elsődleges szempont, és mindennek megvalósításához tanácsot kért a C.S.C (Car Styling Crew) csapattól, akik szakértelmükkel új lehetőségek tárát nyitották meg előtte.
A C.S.C műhelyben bújt a jelenlegi köntösébe az autó!
Információ az autóról.
Egy Honda Civic ’98-as VI. generációs autó.
Motor: 1.4 IS (D14A4) -es motorral egyelőre. Még nem egy kész versenyautó!
Amit változtatott rajta:
- Kapott 40mm-es ültetést, Fóliázott első és hátsó Mugen toldatokat küszöb spoilerrel együtt.
- Advan Racing 17”-es felniket Yokohama 205/40 r17 es gumikkal.
- 50mm-es kipufogórendszer középdobtól.
- American style indexlámpák, és fóliázott, matricázott szélvédők.
Zene:
Az autó, egyelőre még nem egy 4 keréken guruló diszkó!
Teljesen egyszerű Hi-Fi rendszer található az autóban.
Egy 30cm-es Magnat mélynyomó szolgáltatja a mélyet, melyet egy 500W-os erő mozgat.
A magas és középhangzásról Blaupunkt hangszórók gondoskodnak.
2013-as tervek.
A tetőt szeretné terepmintás fóliával fedni.
Ami nagyon fontos mivel a belbecs sem elhanyagolható, egy B18v4 es motort fog kapni az autó egy p28-as ECU kíséretében.
Mindenféleképen, ha ezzel a pár apróbb munkával végez, szeretné gyűrni az aszfaltot a Dragracing.hu Gyorsulási versenyeken, és egyéb autóstalálkozókon!
Így épül Villányi Norbert kis álma, és mint látjátok, szép lassan eléri a célját és ennél jobb érzés nincs!
Varga Zsolt sorait olvashatták!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 13. 09:07, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start kombinálható más államilag támogatott hitellel is
A szeptemberben induló Otthon Start Program hiteleit lehet kombinálni más államilag támogatott hitellel is, így a program még kedvezőbb
2025. Július 13. 09:06, vasárnap | Belföld
MÁV: figyelmeztető piktogramokat festettek a balatoni vasúti átjárókba
A balesetek megelőzése érdekében 42 balatoni vasúti átjáróban készült el a figyelmeztető piktogramok felfestése – közölte a MÁV-csoport szombaton.
2025. Július 13. 09:04, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel hibája, hogy az USA jelentősen emeli a vámokat
Szijjártó Péter: az amerikai vámemelés is a brüsszeli vezetés alkalmatlanságát bizonyítja.