Hírek
2012. Június 25. 19:15, hétfő |
Helyi
Forrás: helyi híreink szerkesztője
Amatőr nyugdíjas előadóművészek első sásdi fesztiválja

A Sásdi Általános Művelődési Központ csoportjaként működő Őszidő Klub először rendezett művészeti fesztivált amatőr nyugdíjas fellépőknek. A hőség ellenére közel százan érezték magukat kitűnően a június 20-i találkozón.
A Sásdi Őszidő Klub sikeresen indult a Nemzeti (mára Emberi) Erőforrás Minisztérium 2011. évi „Kor-Társ” Idősügyi Programjának pályázati felhívásán, amely többek között kulturális rendezvények megtartását tette lehetővé idősklubok, nyugdíjasklubok számára. A pályázat eredményeként megvalósuló találkozóra a sásdi közösségi házba érkezőket Szeifer Csaba intézményegység-vezető köszöntötte. Majd - a generációk találkozása jegyében - az ÁMK általános iskolásaiból álló Csérige Tánccsoport lepte meg a résztvevő dombóvári, mindszentgodisai, vásárosdombói és a házigazda nyugdíjasklub tagjait.
A színvonalas fesztiválműsort a híres költők alkotásait kedvelő mindszentgodisai Markó Mihály indította Radnóti Miklós Levél a hitveshez című versének tolmácsolásával. Őt a Sásdi Őszidő Klub bordalokkal és Koszorus Jenő tárogatókíséretével jelentkező, még nem egészen egyesztendős férfikara követte. A házigazdákat a fiatalkora óta tárogatózó Koszorus Jenő önálló betyárdalos produkciója mellett a tizenhét évig együtt fellépő, majd a klub fennállásának 20. évfordulóján, tavaly ősszel a „lantot letevő” énekkaruk is képviselte. A hölgycsapat kifejezetten erre az alkalomra állt újra össze. Az első sásdi „blokk” a magyar nótákkal először a nyilvánosság elé álló Rónai Elemér fellépésével zárult.
A folytatásban a Sásdon ekkor debütáló Dombóvári Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete Gyöngykoszorú Kultúrcsoportja következett. Előbb egy páros jelenetben Béla és Lujza civakodásán derült a közönség. Az egy évtizede működő vegyeskórusukat ezután Somogyi György citerakíséretével hallhattuk (hívóképünkön). Bemutatkozásukat pedig katonadalok zárták férfikaruk előadásában. A műsorfolyam két produkció erejéig ekkor mozgalmas mederbe terelődött. A Mindszentgodisai Őszirózsa Nyugdíjas Klub tagjai nemrég tanult lakodalmas játékukkal tornáztatták meg a rekeszizmokat. A Vásárosdombói Alkonyat Nyugdíjas Klub tapasztalt tánccsoportja pedig keringőkoreográfiát mutatott be szép ruhákban.
A fellépések sora a házigazdák részéről a mindaddig „csupán” műsorvezetőként bemutatkozó dr. Kovacsics Elemérné strófáival zárult. A klub fennállása óta sokat verselő Mária néni kortársai szívébe igyekezett behatolni saját költeményeivel.
A szereplőknek szánt emléklapok és ajándékcsomagok átadása után a terem megtelt a tárogatókísérettel közösen elénekelt „Szeressük egymást, gyerekek”-kel. A mindszentgodisaiak lakodalmasánál már fúvósként közreműködő Pintér Gábor hangulatfelelős pedig csak arra várt, hogy élőzenével bírja táncra a szépkorúakat. Közülük a szerencsések egyébként az Őszidő Klub, Rabb Győzőné alpolgármester és az OTP helyi fiókja által felajánlott tombolatárgyaknak is örülhettek. A kánikulával dacoló mulatók két tánc között azért arra is szakítottak időt, hogy elfogyasszák a finom vacsorát.
A rendezvényt megalapozó pályázatnál befogadó szerepet betöltő Sásdi Általános Művelődési Központ Városi Könyvtára és Művelődési Központja a szervezőmunka során nagyban számíthatott az Őszidő Klub részéről Tóth Gáborra, akit ezúton is köszönet illet.
(Cserveni Gábor)
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 11. 09:24, péntek | Helyi
Dombóváron keletkezett a legtöbb lakástűz az első félévben Tolnában
Vármegyénkben 2025 első félévében 73 lakóépület gyulladt ki, 13 százalékkal kevesebb, mint 2024 első hat hónapjában.
2025. Július 10. 08:11, csütörtök | Helyi
Lebukott a kapospulai autótolvaj
Társa biztatására, brahiból kötötte el a 16 éves fiú Dombóvárról a Suzukit.
2025. Július 09. 08:39, szerda | Helyi
Sikeresen megszervezték idén is a Balaton kerülő retro kismotorozást
Az elmúlt hétvégén IX. alkalommal tartották meg a már szokásos, éves Balaton kerülő túrát többnyire Babettákkal és egyéb más kis retro mopedokkal.
2025. Július 07. 14:53, hétfő | Helyi
Súlyos sérüléses baleset történt Dombóváron
Július 4-én egy autós Dombóváron a Vörösmarty utcában a Pannónia út irányába közlekedett, amikor a kereszteződésben az autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget és kihajtott a védett úton közlekedő kocsi elé.