Hírek
2018. Június 02. 22:49, szombat |
Helyi
Forrás: Belvárosi Általános Iskola
Aranyeső a Belvárosiban
A mágocsi Hegyháti Általános Iskola és AMI május 11-én rendezte meg területi tanulmányi versenyét. A már hagyománynak számító megmérettetésre idén is az alsóbb évfolyamos diákok jelentkezését várták.
A verseny ebben az évben is népszerű volt, összesen nyolc település diákjai jelentkeztek rá. A versenyzők évfolyamra bontva két tantárgyból bizonyíthattak, magyar nyelvből és matematikából.
A 133 feladatlap kitöltői között a Dombóvári Belvárosi Általános Iskola a vártnál is jobb helyezéseket ért el, négy első, kettő második és harmadik helyezéssel tértek haza.
A 8 első helyből 4 aranyérmet tanulóink szereztek meg kimagasló tudásukkal:
• magyar nyelvből Horváth Gergő 1. b, Illés Nóra 4. c,
• matematikából Reith Ármin 3. c, Rumbus Zoltán 4. a osztályos tanulók voltak a legügyesebbek.
Felkészítő tanáraik: Tóthné Szigeti Sarolta, Csőke Viktória, Gyöngyösi Tiborné, Fehérviziné Popity Katalin.
Két kisdiákunk 2. helyezett lett:
• magyarból Lurcza Krisztián 4. a,
• matematikából Kovács Dávid Zalán 4. a osztályos tanulók.
Felkészítő tanáruk: Szabóné Tóth Gabriella, Fehérviziné Popity Katalin.
Harmadik helyezést
• magyar nyelvből Tóth Csenge 3. a, és Kiss Dorina 4. a osztályos tanulók szereztek.
Felkészítő tanáraik: Uti Orsolya, Szabóné Tóth Gabriella voltak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!
2025. November 30. 15:06, vasárnap | Helyi
Adventi rendezvénysorozat Dombóváron
Dombóvár ünnepi rendezvénysorozata december 31-ig számos programot kínál
2025. November 30. 09:20, vasárnap | Helyi
Állatgondozókat keresnek a csikóstőttősi sertéstelepre
Ha szeretnél állatokat gondozni, íme egy állásajánlat, jelentkezz mielőbb!
2025. November 27. 16:06, csütörtök | Helyi
Villáminterjú Tóth András sokszoros válogatott labdarúgóval Dombóváron
Tóth Andrással, az 1978-as labdarúgó világbajnokságra kijutott magyar válogatott tagjával beszélgettünk a helyi gimnáziumban megrendezett labdarúgó verseny alkalmából

