Hírek
2018. Augusztus 02. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti/MTI Fotó: Balogh Zoltán
Az eddigi legrangosabb magyarországi díjugrató versenyt tartják a jövő hét végén
Jövő héten csütörtöktől vasárnapig az eddigi legrangosabb magyarországi díjugrató versenyt rendezik meg a felújított Nemzeti Lovardában.
"Ez a lovassport Forma-1-e. A mostani viadal jelentősebb, mint a korábbiak. Azt szeretnénk, ha ebből hagyomány lenne Budapesten. A helyszín adott a megújult Nemzeti Lovarda révén, melyről 2012-ben a Nemzeti Lovas Stratégia kezdetén még csak álmodtunk" - mondta Budai Gyula, a Magyar Lovassport Szövetség olimpiai felkészülést koordináló bizottságának elnöke a verseny szerdai sajtótájékoztatóján.
A Külügyi és Külgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa egyúttal kifejtette, az a cél, hogy újra legyen magyar lovas az olimpián, s lehetőleg már két év múlva, Tokióban.
Stróbl Dorottya, a sportági szövetség főtitkára ismertette: 26 nemzetből 88 lovas érkezik több mint 200 lóval a magyar fővárosba az eseményre, amelynek kapcsán sportszakmai tanácskozás is lesz.
"Most először rendezünk ötcsillagos versenyt, amelynek összdíjazása 425 ezer euró (136 millió forint)" - árulta el a versenyigazgatóként is dolgozó sportvezető. Egyúttal hozzátette, 13 ilyen versenyt rendeznek a világon, ebből kilenc van Európában, de a másik nyolc a sportág topligás országa.

Fábiáncsics Gábor, a Nemzeti Lovarda ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy 2016 júliusában a háromcsillagos Nemzetek Díja után kezdődött a létesítmény felújítása, a hivatalos átadásra idén február 24-én került sor, azóta pedig több tesztversenyt rendeztek, de a Tattersall most tér vissza a nemzetközi körforgásba.
"A Nemzeti Lovarda kiürítése volt a legfőbb feladat, melynek köszönhetően 170 üres box áll rendelkezésre, plusz lesznek mobil boxok. Ilyen rangos eseménynél két hétre muszáj elköltöznie az itteni lovaknak, így például az öttusázókénak is" - mondta a Fábiáncsics.
A sportszakmai elvárásokat Szotyori Nagy Kristóf, a hazai szövetség díjugrató szakágának elnöke ismertette: rendezőként húsz magyar lovas indul, ebből öt alkotja a Nemzetek Díjában szereplő csapatot: Hugyecz Mariann, Horváth Balázs, ifj. Szabó Gábor, Krucsó Szabolcs, a tartalék pedig ifj. Kövy András.
"Egy változás van a két éve a háromcsillagos Nemzetek Nagydíján hazai közönség előtt győztes csapatban, de Krucsó Szabolcs az elmúlt évek teljesítményével rászolgált a bizalomra" - mondta a szakember, aki megjegyezte, ilyen összeállításban már indult magyar csapat ötcsillagos versenyen, s akkor ötödik lett.
A négynapos rendezvény két legfőbb eseménye közül a Nagydíjat pénteken 14.30-tól rendezik, míg a nyolc csapatot felvonultató Nemzetek Díját vasárnap 13 órától.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.

