Hírek
2012. Július 11. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az eurózóna instabilitása fogja meghatározni a gazdaság irányvonalát

A következő negyedév gazdasági irányvonalát főként az eurózóna instabilitása, emellett pedig a lassuló gazdasági növekedés fogja meghatározni. Akár a fejlett, akár a fejlődő régiókat nézzük, egyértelműen visszaesésről beszélhetünk, így az év elején még optimista várakozások helyét a negatív hangulat veheti át. A befektetések tekintetében továbbra is indokolt az óvatosság – mondta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
„Míg az első negyedévben egyértelműen a pozitív várakozások, a második negyedévben pedig a kivárás jellemezte a piacokat, az előttünk álló harmadik negyedévben a romló kilátások okozta pesszimista hangulat lesz a meghatározó. A befektetések tekintetében így továbbra is indokolt lehet az óvatosság: a részvénypiacokat ezért inkább tőkevédett formában ajánljuk, míg kevés kötvény kitettség mellett elsősorban az óvatosabb pénzpiaci befektetéseket javasoljuk” – mondta Horváth István.
Eurózóna – olasz házasság
Habár az évek óta húzódó adósságválságot lassan kezdjük megszokni, az európai növekedési- és adósságproblémák miatt egyre szélsőségesebb forgatókönyvek látnak napvilágot. Míg az egyik oldalon a fiskális és politikai integráció felé billen a mérleg, addig a másik oldalon a görög választások miatt még az eurózóna szétesésének kockázatával szembesültünk. A megoldás, amelyet láthatóan egyelőre még nem sikerült megtalálni, valahol a kettő között van, ugyanakkor a jelenlegi elképzelések inkább az integráció irányába mutatnak. Ennek a gazdasági integrációs folyamatnak az első lépéseként központi pénzügyi felügyelet és betétbiztosítás létrehozása, egyfajta bankunió létrehozása lehet a cél. Közgazdász szemmel szerencsésebb volna egy mélyebb integráció. A közösségi és nemzeti érdekek között egyensúlyozva megkötendő kompromisszumok miatt végül kialakulhat egy „transzferunió”, amilyen Olaszország: itt a déli régióknak az elmúlt 100 év sem volt elég, hogy felzárkózzanak a kontinens egyik legerősebb gazdasági régiójához, Észak-Olaszországhoz. Rövid távú megoldás tehát semmiképpen sem várható így a folyamatos megszorítások, valamint Spanyolország ingatag helyzete miatt az előttünk álló negyedévben is recesszióval számolhatunk.
USA – politikai időhúzás
Nemcsak az öreg kontinensen, de az óceán túloldalán is megy az időhúzás. Bár az összes jelentős makrogazdasági mutató gyengülést, lassulást mutat, az őszi elnökválasztásig már nem várható komolyabb monetáris beavatkozás – jól látható ez a Fed legutóbbi „adunk is meg nem is” kötvényátstrukturálási döntésén.
Feltörekvő piacok – van még tér a gazdaságpolitikai beavatkozásra
Ahogy a fejlett, úgy a feltörekvő piacokat is lassulás jellemzi, ugyanakkor a kedvezőbb környezet – alacsonyabb államadósságok, magasabb jegybanki kamatok – miatt a gazdaságpolitikának jóval nagyobb tere van a gazdaság élénkítéséhez szükséges beavatkozásokra. Így például Kínában a hitelezés lazításával, míg Brazíliában kamatcsökkentéssel, a költségvetés lazításával próbálják mérsékelni a lassulást. Természetesen a fejlett gazdaságok stagnálása, recessziója a feltörekvő országokat is visszahúzza, azonban ezekben a gazdaságokban a harmadik negyedévben is növekedés várható.
Magyarország – egyre közelebb a megállapodáshoz
Ahogy az első félévben, úgy az előttünk álló negyedévben is az EU/IMF tárgyalás előrehaladása lesz a leginkább meghatározó. A jegybanktörvény körüli előrelépésnek köszönhetően már most nagyot estek a kötvényhozamok, és a forint is erősödni tudott. Egy sikeres hitel-megállapodás pedig további javulást eredményezhet, és növelheti a hazai eszközök iránti befektetői érdeklődést. Továbbra is kedvezőtlen azonban a növekedés trendje: a gyenge belső fogyasztás mellett immár a külpiacok is egyre gyengébbek, illetve a jövőbeni növekedéshez szükséges beruházások is tovább esnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld
Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről
Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.
2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld
OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása
A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről
2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat
A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák