Hírek
2012. Október 08. 15:22, hétfő |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Az időseket köszöntötték Kaposszekcsőn
2012. október 5-én látta vendégül Kaposszekcső Község Önkormányzata a helyi időseket. Minden 60 éven felüli helyi lakos kapott meghívót a rendezvényre.
Csapó Gyuláné polgármesterfogadta a több mint 200 meghívott vendéget.
Köszöntőjében kiemelte, milyen nagy szükség van az idősekre, vigyáznunk kellrájuk, kitartásukból nekünk is kellerőt meríteni.
A köszöntő után Köbli József, az Evangélikus Diakóniai otthon lakója mondta el Vajay Tiborné Áldás az idősekre című versét.
Ezután virággal köszöntötték a falu két legidősebb lakóját. Bőhm Péternét, aki 1918-ban született, ésMáté Pétert, aki1920-ban látta meg a napvilágot. Mindketten az Evangélikus Diakóniai Otthon lakói.
Ezen az ünnepen gratuláltak Tóth Imrénének, az Aranydiplomájához, aki 1952-tőlnyugdíjazásáig volt a falu „Óvónénije”.
Az Evangélikus Diakóniai Otthon rajzpályázatot hirdetett az általános iskola tanulóinak: Idősek gyerekszemmel címmel. Ezeket a rajzokat is megnézhették a vendégek.
Bőven nyílt lehetőség a beszélgetésre, az emlékek felelevenítésére.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 20. 15:00, péntek | Helyi
Négy rolleres szenvedett balesetet Tolna vármegyében
A jó idő beköszöntével egyre több e-rollerrel közlekedőt látni az utakon. Tolna vármegyében is ez a helyzet, azonban sajnálatos módon sokan nem elég elővigyázatosak, amikor elektromobilitási eszközökre pattannak.
2026. Március 15. 20:00, vasárnap | Helyi
A pénz boldogít?! - interaktív előadás Dombóváron
Valóban boldogít a pénz? Keressük a választ március 20-án 18 órakor a Dombóvári Művelődési Ház pinceszínházában!
2026. Március 11. 13:52, szerda | Helyi
Városi megemlékezés lesz március 15-én Dombóváron
Emlékezzünk együtt a hősökre március 15-én 9.30-kor a dombóvári Szigeterdőben a Kossuth-Szoborcsoportnál. Ezt követően 10.30-kor ünnepi szentmise a Jézus Szíve Katolikus templomban.













