Városlista
2026. február 7, szombat - Tódor

Hírek

2017. Július 10. 08:33, hétfő | Helyi
Forrás: DOVASE

Csúcsra-csúcs!

Csúcsra-csúcs!

Tóth Lili Anna, városunk ígéretes junior korú atlétája ismét kiválóan teljesített.

Július 3-4-én Székesfehérváron rendezték meg a Gyulai Memoriál Nemzetközi versenyt, mely ebben az évben már a világ legjelentősebb atlétikai eseményei közé emelkedett.
Olimpiai-, világ-, valamint Európa bajnokok sora indult a különböző verseny-számokban, s szerzett maradandó élményt a jelenlévőknek és a tv nézőknek. Az első napon ennek keretében szerveztek egy nívós női 3000 m-es akadály-versenyt. A cél az volt, hogy ebben a rendkívül erős mezőnyben – többek között etióp, kenyai eritreai, algír futók között – mérethessék meg magukat a magyar lányok. Anna egyedüli junior korúként rajtolt a felnőttek között, s állt nagyszerűen helyt. A 15 tagú mezőny leggyengébb idejével rendelkezett, de nagy akarattal, fegyelmezett futással végzett a 10. helyen.
Ideje 9:55,74 hatalmas országos junior csúcs!
Az idei Felnőtt Magyar Bajnokságon elért rekordját adta át a múltnak. Ezzel megerősítette helyét a korosztályos európai ranglista élén. A július 20-23 között Olaszországban (Grosetto) megrendezendő Junior Európa Bajnokságot reméljük sok-sok dombóvári és Tolna megyei figyelemmel követi, s szurkol a sikeres szereplésért.

Hajrá, gyerünk DOVASE! Ne adjuk fel SOHASE!

A fotó egy korábbi versenyen készült.

Címkék: atlétika, DOVASE

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 08:44, csütörtök | Helyi

Kiemelten népszerű ajánlatokkal várja a napelemes pályázókat a Z-Solar

A napelemes megoldások specialistája és prémium kivitelezője, a Z-Solar kiegyensúlyozott csomagajánlatokkal is készült az Otthoni Energiatároló Programban pályázóknak és érdeklődőknek. Ismerje meg a lehetőségeket!

2026. Február 04. 10:33, szerda | Helyi

A Csík Zenekar ad koncertet február 21-én Dombóváron

Jegyek vásárolhatók a www.ticat.hu oldalon vagy személyesen a Dombóvári Művelődési Házban

2026. Február 03. 22:00, kedd | Helyi

Állatgondozókat keresnek kiemelt bérezéssel

Kaposszekcső környékéről várják azokat az álláskeresőket, akik sertések vagy szarvasmarhák gondozását vállalják. Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:

2026. Január 26. 18:51, hétfő | Helyi

Pályázzon privát fotógyűjteményével a Néprajzi Múzeum kiírásán!

Felhívásában a Néprajzi Múzeum olyan magánszemélyek vagy családok jelentkezését várja, akik szívesen bemutatnák az 1990 és 2005 közötti időszakból származó fényképeiket