Hírek
2011. December 17. 18:00, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Demonstrációt szervez a buszos szakszervezet
Demonstrációra készül a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, mivel megítélésük szerint az OrangeWays hónapok óta törvénytelenségek sorát követi el - közölte Dobi István, a szakszervezet elnöke az MTI-vel.
Hozzátette, hogy annak a hét dolgozónak az érdekében is szót emelnek, akiket a keddi - Tamási és Dombóvár térségében zajlott - munkabeszüntetés miatt bocsátottak el.
Dobi István elmondta: a szakszervezet a december 16-án tartott évzáró választmányi értekezletén egyhangú szavazással úgy döntött, hogy 2012. január 18-án a Gemenc Volán Zrt. szekszárdi központi telephelye előtt, január 20-án pedig Budapesten, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. előtt tart demonstrációt, ahol követelni fogja az Orangeways tevékenységének felülvizsgálatát.
A demonstrációkkal egy időben a szakszervezet elnöke megkísérel átadni a Gemenc Volán Zrt. vezetőjének, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékeseinek egy petíciót, amelyben az Orangeways tevékenységére hívják fel a döntéshozók figyelmét.
A szakszervezeti vezető álláspontja szerint az Orangeways nem teljesíti a Gemenc Volánnal aláírt alvállalkozási szerződésben foglalt kötelezettségeit. Az általa üzemeltetett autóbuszok műszaki állapota nem megfelelő, nem garantálja sem az utasok, sem az autóbuszvezetők biztonságát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az Orangeways másfél éve folyamatosan késve fizeti ki a dolgozók bérét, továbbá egyes tételeket - a szakszervezeti tagdíjat, az önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseket - a munkavállalóktól levonja, de nem továbbítja az érintett szervezeteknek.
A Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként Tamási és Dombóvár térségében menetrendszerinti autóbusz közlekedési szolgáltatást végző Orangeways Zrt. dolgozói kedden munkabeszüntetést tartottak, a járatok többsége szünetelt a nap folyamán, néhányat pedig a Gemenc Volán pótolt. A közlekedés szerdára helyreállt.
Dobi István tájékoztatása szerint ezek után hét autóbuszvezetőt, köztük a szakszervezeti alapszervezet elnökét bocsátottak el.
A szakszervezet megítélése szerint az Orangeways „kényszerítette” ki a keddi munkabeszüntetést, amelyet a Gemenc Volán jogellenesnek tartott, mivel előre be nem jelentett akció volt.
Dobi István véleménye szerint sokkal elítélendőbb a munkáltató munkavállalókkal szemben tanúsított magatartása, valamint az, hogy a cég veszélyezteti az utasok és dolgozók testi épségét a nem megfelelő műszaki állapotú autóbuszok használatával.
Aláhúzta: szeretnék felhívni azok figyelmét, akik ezt engedélyezték, és a szabálytalanságok felett szemet hunynak.
- Nem tudjuk, minek kell még bekövetkezni, hogy az Orangeways Zrt. mögül „elpártoljon a szerencse” és a társaságot kizárják a közösségi közlekedést ellátó vállalatok soraiból - mondta a szakszervezeti vezető.
A szakszervezet elnöke nyílt levélben fordult szombaton a Gemenc Volán és az Orangeways vezetőihez. Eközben aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy azzal is tiltakozzanak a cégek eljárása ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 25. 09:00, szombat | Helyi
Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál
Október 20-án Szent Vendelre emlékeztek a göllei temető kápolnájánál. A búcsúi szentmisét dr. Kormon József ny. pécsi plébános, tanár és Szász Gyula plébános celebrálták.
2025. Október 24. 09:00, péntek | Helyi
Szent Lukács-napi elismeréseket adtak át a dombóvári kórházban
A Dombóvári Szent Lukács Kórház kiváló dolgozóit ismerték el az évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő Szent Lukács-napi ünnepségen.
2025. Október 23. 10:00, csütörtök | Helyi
Diákok Fekete István nyomában, a Dél-Zselicben
Az író születésének 125. évfordulóján, idén is vetélkedőre gyülekeztek a 7-8. osztályos általános iskolai csapatok.
2025. Október 22. 13:21, szerda | Helyi
50 éves lett a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A jeles évfordulót színes programokkal ünnepelték meg az intézményben.

