Hírek
2022. Január 27. 08:16, csütörtök |
Helyi
Forrás: tamási Hús Kft
Dolgozói jóléttel lehet tartós a cégfejlődés
A munkakörülmények javulása meglátszik a dolgozók munkáján is.
Ma már egy jó munkahely ismérve a megbízhatóság, megbecsülés és nem mellesleg a gyerekbarát hozzáállás. Szerencsére egyre több cég fordít nagy figyelmet a munkavállalók igényeire, amellyel nemcsak kellemes munkakörülményeket teremthetnek, hanem a dolgozók hozzáállásának javulásával a cég fejlődése is stabil lábakon állhat.
2004 óta közel 400 ember dolgozik a Tolna megyei Tamási-Hús Kft.-nél, a bővülés pedig folytatódik, 500 fő fölé szeretnék emelni a dolgozók számát.
„Tamási-Hús: ahol a dolgozó az egyik legfontosabb érték” – ezt vallja a cég, amit nemcsak a kommunikációjukban fejeznek ki, hanem tettekkel is. A prémium bacont és egyéb bacon alapú termékeket gyártó cég életében a termelői kapacitásbővítés mellett kiemelt szempont az is, hogy a munkavállalók biztonságban és jól érezzék magukat a munkahelyükön.
Gyermekbarát cég

A cégnek fontos, hogy a munkatársak munka- és életkörülményei jók legyenek, ezért évekkel ezelőtt úgy döntöttek, hogy bölcsődei ellátást és gyermekfelügyeletet biztosítanak a kisgyermekes dolgozóknak, ezzel pedig létrehozták a régió első munkahelyi bölcsődéjét.
A nappali felügyelet alatt összesen 20 gyermekkel tudnak foglalkozni a szakképzett pedagógusok. Ezzel amellett, hogy biztonságot nyújtanak a szülőknek, növelték a családosok, főleg a nők elhelyezkedési esélyeit.

„Az, hogy a gyermekellátás és munkaidő összhangba került, hogy a munkába járás leegyszerűsödött és hogy a gyermekek a szülőtől néhány percnyi távolságban töltik idejüket, nemcsak a dolgozók számára érték, hanem jobb munkahelyi légkört is teremt, így mind a cég, mind a munkavállalók számára hatalmas előny” – mondta Sándorné Rozinger Mária ügyvezető igazgató.
Azonban a gyermekmegőrző, az új öltözők és a modern étkezde létrehozásával sem állt meg a szociális körülmények javítása 2019-ben.
2020-tól 3-8 éves gyermekek számára szerveztek nyári tábort, és elindult az iskolafelkészítő tábor is. Mindemellett a cég munkaügyi szakemberei arra is gondoltak, hogy a rövidebb iskolai szünetek alatt is megoldott legyen a gyermekek felügyelete, külön erre a célra kialakított modern, gyermekbarát terekben.
A cég a húsüzem falain túl is elkötelezett a társadalmi fejlődés előmozdítása érdekében. A várossal szorosan együtt működve aktív szerepet vállal a régió életében azért, hogy Tamási a város jelenlegi és jövőbeni lakosainak élhető lakóhelye legyen. Emellett fontosnak tartják azt is, hogy a fiatal generációk számára perspektívát nyújtsanak.
„Termékeinket a prémium minőség és a kiemelkedő ízharmónia jellemzi. Munkáltatóként ugyanezt tartjuk szem előtt: minőségi munkakörülmények, rugalmasság a munkavállalói igények figyelembevételekor és családcentrikusság” – mondta az ügyvezető igazgató.
Szerencsésnek és büszkének mondhatják magukat amiatt is, hogy a pandémia alatt egyetlen munkavállalót sem kellett elbocsátaniuk, sőt, mindent megtesznek azért, hogy a dolgozók szeressék a munkahelyüket.
„Az alapbéren felül a teljesítményszázalék, a pótlékok és béren kívüli juttatások emelhetik munkásaik munkabérét, sőt dolgozóink 15 százaléka vett részt szakmai képzésben 2020 óta, ami szintén kettős haszon a munkavállaló és a cég számára is” – magyarázta Sándorné Rozinger Mária.
(X)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 26. 09:25, csütörtök | Helyi
Miért vannak háborúk? - interaktív előadás a Dombóvári Művelődési Házban
Mit tehetünk a békéért? Milyen az igazi béke? Február 27-én, pénteken 18 órától ezekre a kérdésekre keresik a választ a Pinceszínházban.
2026. Február 17. 20:43, kedd | Helyi
Új emlőszűrő állomás Tolna vármegyében, Tamásiban
Elsősorban a Tamási és a Dombóvári járásban élő hölgyeknek jó hír, hogy 2026. február 18-tól fogadja az emlőszűrésre jelentkezőket a Tamási Rendelőintézetben telepített mammográfiás szűrőállomás.
2026. Február 17. 11:18, kedd | Helyi
A rendőrök nagy erőkkel keresik a Dombóvárról eltűnt nőt
Eltűnt Pozsonyi Szabina Kitti
2026. Február 13. 14:00, péntek | Helyi
Apa és fia a dombóvári Fekete István Múzeumot képviselték a FEHOVÁ-n
„Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete.” (Fekete István)

