Dombóváron született 1927-ben. Az elemi és a polgári iskolát helyben végezte, majd írnokként a naki elöljáróságán dolgozott 1941-től. Mint leventét munkaszolgálatra vitték Németországba, ahol amerikai fogságba esett és csak 1945-ben térhetett haza. Azt követően a budapesti II. Rákóczi Ferenc Kereskedelmi Középiskolában folytatta tanulmányait és ott is tett sikeres érettségi vizsgát. 1948-tól 1954-ig Komlón dolgozott. Onnan szülőhelyére visszatérve előbb tanácstag, majd a községi tanács elnökhelyettese, végül pedig 1955-ben a település tanácselnöke lett. Nagy érdeme volt Révfalvi Zsigmonddal, a helyi honvédlaktanya tüzérezredének parancsnokhelyettesével és dr. Kovács Gyulával, a Forradalmi Bizottság vezetőjével közösen abban, hogy az 1956-os események nem követeltek véráldozatot Dombóváron. Az ő munkássága idején 1958-ban épült a település mai központjában a víztorony, mely - annak ellenére, hogy több évtizede használaton kívül van - időközben Dombóvár „jelképévé” vált.
Antal István volt az, aki 1959-ben az Esti Hírlapból értesült arról, hogy a budapesti Új-Köztemetőből a szállítás díját magára vállaló elviheti az ott nyolc esztendeje tárolt Kossuth-szoborcsoportot. Horvay Jánosnak az Országház előtti térről a felállítását követő 27. évben elbontott monumentális alkotását a tanácselnök 140.000 forintért Dombóvárra hozatta. Az első felelős magyar kormány tagjait ábrázoló szobrok és a relief megszerzése miatt egy sor negatív következményt kellett viselnie. Antal István fegyelmit is kapott a község pénzének elherdálásáért és felfüggesztették állásából. Bonyhádra került, ahol 1964-től hét esztendőn keresztül az Állami Biztosító fiókvezetőjeként tevékenykedett, majd a balatonkeresztúri betonüzemnek előbb az áruforgalmi vezetője, később pedig az üzemvezetője volt 1987-es nyugdíjazásáig
A történelem a Szigeterdőben az 1970-es évek elején felállított Kossuth-szoborcsoporttal kapcsolatban őt igazolta. Antal István érdeme az, hogy a ruskicai márványból faragott alkotást nem adták el műköveseknek feldarabolásra. Amikor 2011-ben a kormány vissza akarta vinni Dombóvárról az eredeti helyére - a fővárosba - a Kossuth-szoborcsoportot, a nyugalmazott tanácselnök azt üzente, hogy a város önkormányzata ne engedje azt megtenni. Az alkotás a helybeliek egyetértésének köszönhetően Dombóváré maradt, azé a településé, mely a hazának megőrizte azt.