- tájékoztatta az intézet szombaton az MTI-t.

A kutatók kimutatták, hogy az extrém naptevékenység, egy erős napkitörés, amelyet korábban az időszámítás előtti 660-ra datáltak, valójában 664 nyarán történt. Erről az eseményről már eddig is több tudományos közlemény jelent meg. Időpontjának pontosítására és intenzitásának meghatározására szervezték meg a kutatók nemzetközi együttműködését.

A kutatók szibériai lelőhelyekről, a Jamal-félszigetről és az Altaj-hegységből származó mintákat vizsgáltak. A kapott eredményeket összevetették német tölgyfák és japán cédrusfák korábban már ismert adataival - közölték.

A kutatók eltérést találtak a radiokarbon jelek csúcsainak időbeli elhelyezkedésében, ami 1-2 év időcsúszásnak felel meg. Az eltérő eseményidőpontokat a szén-14 körforgásos modelljének felhasználásával sikerült összhangba hozniuk.

A Nap működése során előfordulnak intenzívebb időszakok, amelyek jellegzetes megnyilvánulásai a napkitörések és a flerek, vagyis a naplégkör egy körülhatárolt részének hirtelen, erős kifényesedései. Ezek a Föld légkörében változásokat idézhetnek elő és geomágneses viharokat kelthetnek. Látványos következményük, hogy a sarki fény a szokásos földrajzi szélességektől délebbre is észlelhető; idén nyáron például még Görögországban is látható volt - emlékeztettek a közleményben.

Történelmi feljegyzések szólnak intenzív naptevékenységekről, amelyek nyomai a légkörben keletkező radiokarbon izotóp magasabb mennyiségének köszönhetően kimutathatók a fák évgyűrűiben. Az eddig detektált események közül a legjobban dokumentált 774-775-ben történt, amelyet világszerte 34 különböző helyen mutattak ki faévgyűrűkből, az északi és a déli féltekén egyaránt - idézték fel.

A kutatások eredményeit a Communications Earth and Environment folyóiratban közölték. További információ a HUN-REN Atommagkutató Intézet honlapján olvasható.