Hírek
2017. Szeptember 05. 13:47, kedd |
Helyi
Forrás: http://dombomedia.hu
Egykori igazgatójuknak állítottak szobrot a gimnáziumban
Az Illyés Gyula Gimnázium egy nagyon szép kezdeményezéssel indította az évet. Szobrot avattak rögtön az első napon.
Nem csak az általános iskolákban, hanem a középiskolákban is megkezdődött a 2017/2018-as tanév. Az Illyés Gyula Gimnázium egy nagyon szép kezdeményezéssel indította az évet. Szobrot avattak rögtön az első napon.
Vér Vencelnek, az Illyés Gyula Gimnázium egykori igazgatójának állítottak szobrot a tanév első napján. Ő volt az iskola harmadik igazgatója, az ő munkássága alatt adták át az intézmény új épületeit, tulajdonképpen az iskola akkor fejlődött ki igazán – mondta el dr. Szenyéri Zoltán igazgató az avatáson.
A szobrot Varga Gábor dombóvári szobrászművész alkotta, az intézmény számára pedig Dombóvár Város Önkormányzata ajánlotta fel. Az iskolának az az elképzelése, hogy a következő tanévekben bővítik a sort azokkal az igazgatókkal, akik hosszabb ideig tevékenykedtek az intézmény élén.
Az első emeleti bal szárnyat a szoborhoz méltóan újították fel. Az alkotás mellé kiépítettek egy gimnáziumi panteont, emlékfalat, ahol a jövőben a kiváló diákok és tanárok emléktábláit szeretnék majd elhelyezni. Az ehhez szükséges anyagi támogatást az iskola fenntartója a Tamási Tankerület, a munkaerőt pedig az önkormányzat és a gimnázium biztosította.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 11:33, kedd | Helyi
Veszettség elleni eboltást tartanak Dombóváron
Dombóváron az ebek 2026. évi veszettség elleni kötelező védőoltása az alábbi helyeken és időpontokban történik:
2026. Április 02. 11:28, csütörtök | Helyi
Városnapi ünnepi gála Dombóváron
Dombóvár 1970. április 1-jén kapott városi rangot, melynek évfordulóját idén is méltó módon ünnepelte a város.
2026. Április 01. 13:47, szerda | Helyi
Bor- és pálinkaversenyt tartottak Várongon
A helyi önkormányzat az idei évben is megrendezte a gazdák bor- és pálinkaversenyét.
2026. Március 27. 10:24, péntek | Helyi
Mindenük elégett Kaposszekcsőn, segítségre szorul a kétgyermekes anya
Egyedülálló anya két gyermekével segítségre szorul, mert bérlakásuk kiégett Kaposszekcső Liget lakótelepen. Lakhatásukat segíti az önkormányzat, de ruháik, használati eszközeik teljesen megsemmisültek,

