Az osztálytermeiktől induló feltarisznyázott ballagókat népes tömeg várta már az iskola udvarán, ahol a Himnuszt követően a 12. A-s Selindi Csilla ezekkel a gondolatokkal búcsúzott el az utolsó évesek nevében:

A középiskola mérföldkő az ember életében. Hamar eltelt ez a négy év. Szinte még látjuk magunkat bizonytalan elsősként, ahogy kíváncsian méregetjük egymást az évnyitón, és megszeppenve keressük a megfelelő termeket. Hol lesz a matek? Németre hova kell menni? Persze, gyorsan belerázódtunk, és egy idő után már otthonosan jártunk az iskola minden szegletében. Örökre összeköt minket az együtt eltöltött idő. Éppen ezért most mindenki szíve nehéz, mert tudjuk, hogy el kell válnunk azoktól, akikkel minden nap együtt sírtunk és nevettünk. Nehéz elképzelni, hogy következő szeptemberben nem ide térünk vissza, hanem egy ismeretlen helyre, ahol ismét meg kell szoknunk mindent. Úgy látszik, ez az élet rendje: az örök változás. Így hát nem búsulunk, hiszen a barátságok nem szakadnak meg, s tudjuk, hogy ha előbb nem, az osztálytalálkozón biztosan viszont látjuk egymást.

Elbúcsúzunk hát. Visszagondolván az itt eltöltött évekre, a kirándulásokra, a tanítási órákra, bulikra, a sportnapokra, a versenyekre, a szalagavatóra és a szerenádra, szerencsésnek érzem magam, hogy ide járhattam. Olyan tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyek segítenek majd elindulni az élet rögös útján.

Egy évvel ezelőtt még mi is sorban álltunk, s hallgattuk ballagó diáktársaink szomorú énekét. Most, hogy a mi életünkbe is elérkezett a várva várt ballagás napja, még nem érezzük késznek magunkat arra, hogy kilépjünk iskolánk biztonságot adó falai közül. Hiszen nem az ottlét, hanem az odaút szerzi a nagyobb örömet.

Közeledik az utolsó nagy próbatétel, az érettségi, illetve a szakmai vizsga. Mától minden csak rajtunk múlik. Már nem segíthetnek tanáraink, akik idáig egyengették utunkat. Nem segíthetnek szüleink sem, akik mindig mellettünk álltak, s fogták a kezünk, ha szükségünk volt rá. Félig örömmel, félig bánattal teli szívvel állunk azok előtt, akik megtanítottak mindarra, amit most tudunk, azok előtt, akik embert faragtak belőlünk. Nem tudjuk, hogy fejezzük ki hálánkat mindazért, amit kaptunk tőlük. Köszönjük iskolatársainknak is, hogy feldíszítették az iskolát és termeinket, és ezzel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a ballagás ilyen szépre sikerüljön.

Szent-Györgyi Albert szavaival búcsúzom: „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”

A tizenegyedikesek által Máté Pétertől elénekelt Most élsz után a ballagtatók nevében Veszi Viktória így köszönt el a végzős osztályoktól:

Kedves Ballagó Diákok! Az ember életében elkerülhetetlenül megjelennek olykor nagyon várt, és olykor kevésbé várt események. A két véglet közös pontjának hatalmas jelentőséget tulajdoníthatunk. Ezek a pillanatok felejthetetlen állomások, emlékezetesek maradnak egész életünkben. Egy ilyen ünnepi esemény részesei vagyunk most. Az, hogy ez az élmény számotokra pozitív vagy negatív, talán éppen most tisztázódik bennetek, mikor itt álltok az iskola kapujában, a küszöb átlépése előtt.

Talán szorongás fog el benneteket, ha arra gondoltok, hogy eljött a búcsúzás ideje. Búcsúzás az iskolától, egymástól, a tanároktól, diáktársaitoktól, mindazoktól, akikkel együtt voltatok, együtt éltetek, tanultatok és dolgoztatok az itt eltöltött évek alatt. Hosszú idő. Ezalatt kiismertetek mindent.

Tisztában vagytok vele, melyik tanteremben melyik szék billeg, hol lehet észrevétlenül puskázni; melyik teremre milyen padfirka jellemző. Megtanultátok, melyik tanárnál mivel lehet jó és rossz pontokat bezsebelni…

Sokan állítják, hogy középiskolai éveik szolgálnak a legmaradandóbb élményekkel. Ez – még ha most nem is így látjuk – gondtalan, felszabadult, nagyon boldog időszak. Gondoljatok csak a kirándulásokra, a közös csínyekre, vagy a szalagavatót megelőző sok-sok próbára. Ezek a programok nemcsak elfoglaltságot biztosítottak. Elmélyítettek olyan kapcsolatokat, és magukban hordoztak olyan momentumokat, amik emlékezetesek, és ezeket az emlékeket senki nem veheti el tőletek.

Ez a sok-sok ember, aki most körülöttetek áll – szüleitek, rokonaitok, tanáraitok, ismerőseitek –, mind segítettek, segítenek és segíteni fognak céljaitok elérésében. Minden jelenlévő kapcsolódik hozzátok, és számukra fontos, hogy a ti életetek elképzeléseitekhez méltóan alakuljon.

Hamarosan itt az érettségi, illetve a szakmai vizsga, amire a kezdetektől készülünk. Őszintén remélem, hogy mindenkinek sikerül úgy teljesítenie, és oda megérkeznie, ahogy és ahova elképzelte.

Bár, most elhagyjátok az iskolát, mi továbbra is örömmel látunk falai közt minden egykori diáktársat. Bárhova is sodorjon el benneteket az élet, egy részetek mindig ide fog tartozni, kötődni, hiszen itt nőttetek fel, itt kaptátok meg az alapköveket, amikre a továbbiakban – egész életetek során – építhettek majd. Reméljük, sikerrel fogjátok ezeket hasznosítani! Sok sikert kívánunk a továbbiakban, mind az érettségihez, mind a nagybetűs élethez!

Ha beszámolónk hátralévő része előtt Szórakozó negyedbeli képgalériánkra kíváncsi, kattintson az alábbi fotóra. Ellenkező esetben kérjük, gördítsen tovább!

A búcsúgondolatokat követően Kalkuttai Teréz Anya az Élet himnusza című versét szavalta el nagy átéléssel öt tizenegyedikes diáklány. Majd Gáspár Andrea igazgatónő ünnepi beszédét hallgathatta a közönség:

Tisztelt Vendégeink, Kollegák, Kedves Szülők, Ballagó Diákjaink! Virágdíszbe öltöztettük az iskolát, hiszen elérkezett az a pillanat, amikor végzős diákjainkat utoljára látjuk így együtt. A Sásdi Vendéglátóipari Szakképző Iskola már csak a tanulmányokat lezáró vizsgák idejére lesz második otthonuk. Közös munkánk lassan a végéhez ér, ugyanis a mai napon befejeződött a végzős diákok számára a tanítás. Nem a tanulás, csak a tanítás! Célegyenesbe értek, az utolsó nagy hajrá előtt pihenhetnek néhány napot. Aztán meglátjuk, mire lesz elég a megszerzett tudás vagy egyeseknél a kegyelemből megkapott kettes. Nem tudhatjuk. Csak azt tudjuk, hogy számotokra, kedves ballagó diákok, az élet egy újabb fejezete véget ért.

Tizenkettedik A-sok! Négy évet töltöttetek el együtt a Sásdi Vendéglátóipari Szakképző Iskola falai között. Osztályfőnökötöknek Cserveniné Büki Anikó tanárnőnek jónéhányszor okoztatok fejtörést kötözködő kérdéseitekkel, vélt sérelmeitekkel, sokat hangoztatott jogaitokkal. Nem volt egyszerű rábeszélni benneteket arra sem, hogy tanuljatok. A nemtanulók tábora szívós védekező politikát folytatott. Egyesek a puskázásban, mások épp a témazáró dolgozatok vagy nagy felelések napjain ágynak döntő, egynapos betegségekben látták a megoldást. Megtanítottatok arra, hogy aki épp akkor lép ki a kígyózó dohányfüsttel teli WC-ből, amikor én odaérek, az természetesen soha nem dohányzott, csak peches. És arra is, hogy a büntetésből árkot gazoló diákoknak rendkívül jólesik bezsebelni a járókelők dicséretét szorgalmas munkájukért. Persze azt is tudjuk, ha akartok, tudtok megyei és régiós versenyekről első helyezést is elhozni.

Tizenharmadik B-sek! Öt illetve három éve koptatjátok együtt az iskolapadokat. Keresztes Richárd osztályfőnökötök szigorú szeretete kísért benneteket kilencedikes korotok óta. Sokan feladták, néhányan nem bírták egyszerre a munkát és a tanulást. Ti azonban bebizonyítottátok, hogy ez lehetséges. Sőt néhány kellemes percet is szereztetek nekünk, amikor például felelésnél a következő magyarázat hangzott el hiányos tudásotokra: Most én mondjam ezt meg Önnek, tanárnő? Vagy a tanétteremben így érdeklődtetek: Csak azért jöttem, tanár úr, hogy megkérdezzem, hogy mi a szituáció? Vagy a tankonyhán megmutattátok Imre bácsinak a Gyurkó-féle hurokkötést.

Kívánom Nektek, hogy soha ne veszítsétek el a humorérzéketeket, amivel minden helyzetből ki tudjátok vágni magatokat. El kell mondanom azt is rólatok, hogy soha nem volt még ilyen végzős szakképzős osztályunk, ahonnan 8 fő vett részt a szakma kiváló tanulója verseny megyei fordulóján, és közülük 60% feletti teljesítményt ért el, így mentesül az adott modul írásbeli vizsgatevékenysége alól Szabó Csilla, Kelemen Balázs, Salamon Bálint és Szabó Szilveszter, aki eredményével bejutott az országos döntőbe is. Itt az ország 10 legjobb szakácstanulója között első helyezettként végzett!!!! Gratulálunk, és nagyon büszkék vagyunk rá. Legyen Ő a példakép az alsóbb évesek előtt, hogy tanulással, céltudatos készüléssel, önképzéssel, szorgalmas munkával egy kis vidéki iskolából ilyen magaslatokba is el lehet jutni. Azt is el kell mondanom Róla, hogy iskolánk fennállásának 15 éve alatt Ő az egyetlen diákunk, aki 5 éven keresztül kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet. Köszönet illeti Szabó Csillát, Gyurkovics Dávidot, Jäger Attilát, Salamon Bálintot, Szabó Szilvesztert az iskolai és a városi ünnepélyeken, rendezvényeken nyújtott aktív közreműködésükért.

Kedves Végzősök! Emlékezzetek szívesen az osztálykirándulásokra, a közös programokra és ne hagyjátok veszni azokat a barátságokat, melyek itt köttettek. Ünnepeljetek ma este, mert nem kis dolog eljutni a ballagásig. De ne felejtsétek el, hogy néhány nap múlva megkezdődnek az érettségi, majd a szakmai vizsgák. Ha ezeket sikeresen teljesítitek, igazán akkor mondhatjátok, hogy vége. De ne higgyétek, hogy a következő évek könnyebbek lesznek. Megtapasztalhatjátok a felnőtt lét szépségét, szabadságát, gondjait. Legyetek kitartóak, talpraesettek, higgyetek magatokban és meglátjátok, minden sikerülni fog!

Gondolatait zárva az igazgatónő jó tanulmányi eredményeik és közösségi aktivitásuk okán gratulált, valamint nyújtott át okleveleket és jutalomkönyveket több ballagó diáknak.

A végzősök az intézmény hagyományai szerint ezután átadták a ballagtató diákoknak az iskolazászlót, amelyrea a ballagó osztályok képviselői kötötték fel emlékszalagjaikat.

Az ünnepséget követően a ballagó diákok a feldíszített osztálytermekbe vonultak vissza, ahol osztályfőnökeiktől, Cserveniné Büki Anikótól és Keresztes Richárdtól megkapták bizonyítványaikat. Amint nem sokkal később a termek ajtói feltárultak, a rokonok gratulációi és fotózkodások közepette zárult a ballagás a sásdi középiskolában.