Hírek
2013. Március 24. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: mno.hu
Elektromos segítséget kap az Audi dízel szuperautója
Az Audi esetében nem újkeletű a dízel szuperautó ötlete, ám úgy tűnik, hogy az eddigi kacérkodások után most már komolyan szemezgetnek a lehetőséggel. A források ezúttal már R20-as nevet emlegetnek, miközben a készülő modell a hírek szerint az eddig várthoz képest más csomagot tesz le az asztalra.
Az R8 alapjait hasznosító típus a szuperautók új generációjának nyújt majd konkurenciát, így például a hibrid Porsche 918 Spyder vagy a szintén elektromossággal kacérkodó Ferrari LaFerrari és McLaren P1 ellenfelének lehet tekinteni. A komoly ambíciókat pedig mi más, mint az Audi Le Mans-ban elért sikerei táplálják, de általa rengeteg műszaki megoldás is szériába kerülhet az R18 e-tron névre hallgató versenyautóból.
Wolfgang Durheimer, az Audi technológiai fejlesztési részlegének vezetője egy napokban adott interjúban elmondta, hogy a márka kínálatában lenne helye a szuperautónak, és ha dízel hibridként készítenék el, akkor felettébb nagyot ütne. Erre pedig akkor van lehetőség, ha a konszerntárs Porschével dugják össze a fejüket, aki az elektromos rásegítést már versenyhelyzetben is tesztelgeti. A legfrissebb információk szerint ez a kooperáció már meg is valósult. Egyes források korábban már az el nem készült motor teljesítményét is tippelgették (700 lóerő és 1000 Nm). Azonban a jelek azt mutatják, hogy ők tévednek. V12-es helyett ugyanis konvencionálisabb V6-os hajtóműre számíthatunk, amely az eddig 313 lóerős kiadásra is rástrófolna.
Az alaposan megspékelt verziót 426 lóerő és 700 Nm környékére ígérik, amivel az Audi dízel fronton is felvenné a kesztyűt a BMW-vel szemben a teljesítményháborúban. Ehhez társul majd az elektromotorok teljesítménye, amivel az immár R20 néven emlegetett szuperautó 600 lóerőt és 1000 Nm nyomatékot állít hadrendbe – első pillantásra hihetetlen fogyasztási adatok mellett. Egy biztos: 2015 előtt szinte biztosan nem számíthatunk a típusra, így addig még sok kérdés marad nyitott.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
2025. December 02. 07:12, kedd | Belföld
ÉKM: a főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára
Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra.

