A kiállítás-megnyitón elsőként Hartmann Fruzsina, a sásdi zeneiskola diákja fuvolázott, majd Szeifer Csaba a művelődési ház és könyvtár vezetője köszöntötte a népes közönséget. Szavaiból kiderült, hogy az első hazai tárlat befogadásához sikerült megfelelő feltételeket teremteniük.

A hivatalos megnyitásra felkért szerkesztőnk, Cserveni Gábor elsőként arról beszélt, hogyan került családjával együtt Sásdra több mint egy évtizeddel ezelőtt, és hogyan gyökerezett meg itt. Megtudtuk, főként azért vállalta a megnyitóbeszéd elmondását, mivel félig-meddig rokon lelkek Ilonával. Mindkettőjükben megvan a késztetés az alkotásra, amelyet a hallgatóságnak is őszintén kívánt.

A rövid bevezetőt követően ezekkel a szavakkal folytatta Cserveni Gábor:

„Köszöntöm Önöket a sásdi Tóth Tiborné Dobrovodszky Ilona harmadik önálló kiállításának megnyitóján. Előző tárlatára három éve, 2008-ban került sor, még az akkori művelődési házban. A mostani képek javarésze az elmúlt három évben készült, de láthatók itt újra ránk köszönő festményei is.

Ahogy körülnézünk, szembetűnő, hogy termékeny alkotóval van dolgunk, aki már 14 éve fest. Önképző jelleggel kezdte el a piktorságot, de mostanában gyakori vendége nyári festőtáboroknak is. Művészetére a legnagyobb hatást éppen egy ilyen, a lengyeli tábor alkalmával Sáska Tibor gyakorolta.

Ilona azért mégis leginkább egyedül szeret dolgozni, ilyenkor kifesti magából az érzéseit, a lelkét. Egy fajta öngyógyító festés ez, ahol az alkotónak mindig az a legkedvesebb, amin éppen dolgozik. Ahogy aztán befejezte, rögtön azon töri a fejét, mi is legyen a következő festmény témája. Persze egy-egy mű befejezésével nem jön automatikusan az elégedettség Ilonánál. Azt mondja, fest valamit, aztán idővel megszokja azt.

Első szervezett tárlatát annak idején Sásdon láthatták az érdeklődők, de Bikal is volt már tárlata és egy osztálytalálkozó is alkalmat teremtett Ilonának a kiállításra. Ahogy ő fogalmaz, festeget-festeget, aztán egyszer csak eléri a kényszer, hogy megmutassa azt másoknak is. Nem vágyik ugyanakkor országos babérokra, leginkább szűk hazájában mutatja be festményeit. Viszont nem bánja, ha annyira megtetszik Önöknek valamelyik festménye, hogy meg kívánják vásárolni. Erre most is biztosít lehetőséget.

Ha kategorizálni szeretnénk a kiállított műveket, talán az utca- és tájképek, a csendéletek, az absztrakt motívumok és a mandalák az a legjobb tipizálás, amivel összefoglalhatók Ilona művészetének irányai. Sokan szenvednek a gyorsan száradó akrilfestéktől, míg Ilona kifejezetten élvezi, ha ezzel festhet.

Hasonlóképpen otthonosan mozog az olajfestésben is. Külön figyelmükbe ajánlom különleges, domborított alkotásait, amelyekről személy szerint el sem tudom képzelni, hogyan készültek. Erről talán a művészt magát érdemes kérdezniük.

Zárásképpen még egy gondolatot szeretnék megosztani Önökkel, melyre Ilona kifejezetten megkért. Reméli és remélem, hogy legalább annyira örülnek majd festményeinek, amekkora örömmel ő alkotta azokat.”

A már hivatalosan is megnyitott kiállítás közönségéből sokan gratuláltak az alkotónak, aki három festményt tombolasorsoláson szerencsével járóknak ajánlott fel. A nyertesek egytől-egyig meghatódva vették át az alkotásokat.