Hírek
2014. Szeptember 18. 13:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Európai Bíróság - A fapados légitársaságok jogosan fizettetik meg a feladott csomagokat
A fapados légitársaságok jogosan számolnak fel plusz költséget az utasaik által feladott csomagok után - állapította meg az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön nyilvánosságra hozott ítéletében, az egyik spanyol fapados légitársaság, illetve a spanyol fogyasztóvédő hatóság és az egyik spanyol bíróság közötti jogvita kapcsán.
A jogi eljárást egy 2010-ben történt ügy kapcsán indította el egy spanyol állampolgár, aki sérelmezte, hogy a spanyolországi La Corunából Amszterdamba tartó járatra vásárolt jegyének árán túlmenően a Vueling Airlines spanyol légitársaság 40 euró plusz díjat számolt fel a csomagjaiért. Az utas arra hivatkozott, hogy a spanyol törvények értelmében a légitársaságok utasai a jegy árában megjelölt összegen túl semmilyen más költséggel nem terhelhetőek.
Ítéletében az Európai Bíróság hangsúlyozta, hogy az európai uniós jog felülírja az egyes országok nemzeti jogalkotását.
"A csomagok feladása nem elkerülhetetlen, ugyanakkor előre jól bekalkulálható eleme az utazásnak, és ennek díja nem más, mint plusz költség egy kiegészítő szolgáltatásért" - állapította meg a testület.
A bíróság arra is utalt, hogy az európai fapados légitársaságok többsége már hasonlóan jár el, azaz plusz összegeket számol fel a feladott csomagok után, ami az utasok egy részét arra ösztönzi, hogy takarékossági okokból csupán egy kézitáskával induljanak útnak. Ezt a körülményt figyelembe véve az egyes utas csomagjainak szállítása a légitársaság részéről nem "kötelező" feladat - hangsúlyozta a testület.
A fapados társaságok ugyanakkor a kézipoggyászt nem fizettethetik meg külön, az ugyanis mindaddig "kötelezőnek" minősül, amíg nem lép túl egy bizonyos méretet - tette hozzá a luxembourgi bíróság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
2026. Április 28. 15:00, kedd | Belföld
Mészáros Csoport: a TV2 eladását a tulajdonosi kör sem piaci, sem nyomott áron nem tervezi
2026. Április 28. 13:00, kedd | Belföld
Megalakult a Fidesz-frakció
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé.
2026. Április 28. 10:00, kedd | Belföld
Magyar Péter: az Orbán-kormány hozzon döntést a NAV jogköreinek bővítéséről
Magyar Péter felszólította a leköszönő Orbán-kormányt, hogy szerdai ülésén döntsön arról:

