Hírek
2012. Január 11. 07:49, szerda |
Belföld
Forrás: Stop.hu
Eurovíziós Dalfesztivál: íme a húsz esélyes
Megszületett a lista, amely az idei 20 Eurovíziós Dalfesztiválra esélyeseket tartalmazza. A felsorolásban régi és új, valamint híres, és kevésbé ismert nevek is feltűnnek.
A szakmai zsűri véleményén kívül a közönség szavazata is sokat számít, hogy eldőljön, kit küldünk Azerbajdzsánba, hogy megmérettethesse magát.
Idén Bakuba, Azerbajdzsán fővárosában rendezik meg az Eurovíziós Dalfesztivált. Magyarországon decemberben hirdették meg a pályázatot, ahová 170 jelentkezőtől 202 dal érkezett. Tizenhárom órán át hallgatta és vitatta a szerzeményeket a kilencfős zsűri, amelyben zenészek, tévés szakemberek és rádiós zenei szerkesztők is helyet foglaltak.
"A húsz legjobb az első és a második elődöntőben, két csoportban küzdhet meg a továbbjutásért, a február 11-i élő nemzeti döntő nyertese képviselheti majd Magyarországot a májusi azerbajdzsáni Eurovíziós Dalfesztiválon"- olvashatjuk azeschungary.hu oldalon.
Televízión is nyomon követhető lesz a kiválasztottak sorsa, sőt, az ott helyet foglaló zsűri értékelésén kívül a közönségszavazatok is befolyásolják, melyik énekes képviselheti majd országunkat Bakuban. A TV show zsűriében feltűnik majd az előző évben kijutott énekesnő, Wolf Kati, Rakonczai Viktor, zeneszerző, Csiszár Jenő televíziós és rádiós műsorvezető, valamint Rákay Philip, az M1 megbízottja.
Február 11-én eldől, ki kerül ki győztesen a magyarok közül, aki aztán május 22 és 26 között ott lesz az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
2007-ben Rúzsa Magdi tarolt az Aprócska Blues című dalával, és a kilencedik helyen végzett, Wolf Katinak ennyire nem sikerült, de a huszonkettedik helyezést elhozta. Idén pedig közülük egyért izgulhatunk:
Anti Fitness Club - Lesz, Ami Lesz
Bebe and the Change - Fans Will Be Friends
Molnár Ferenc Caramel - Vízió
Compact Disco - So
Dancs Annamari - Feel
Fábián Juli & Zoohacker - Like A Child
Gallusz Niki- Vizy Márton - Európa, Egy A Szívünk
Gyurcsik Tibor - Back In Place
Heinz Gabi - Learning To Let Go
Kállay Saunders András - I Love You
Király Linda & Ben & Viktor - Untried
Kiss Gina - Chasing Dreams
Kökény Attila, Bencsik Tamara - Állítsd Meg Az Időt
Monsoon - Dance
Pély Barna, Pál Eszter, Pál István "Szalonna" - Open Your Heart
Puskás Péter - Csillagok
Sophistic - Yeah OK!
Tolvai Renáta - Élek A Szemeidben
Tóth Gabi - Nem Kell Végszó
Veres Mónika "Nika" - This Love
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Fidesz-kongresszus - Orbán Viktor: sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok
Sohasem hátrálok meg, kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel, se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
2026. Június 14. 10:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. Június 14. 08:53, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt
Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt, és megakadályozza a felelősségvállalást, valamint a párt megújulását
2026. Június 13. 16:00, szombat | Belföld
Vitézy Dávid: megújul a MÁV+ app
Megújul a MÁV+ app: egyszerűbb utazástervezés, könnyebb nemzetközi jegyvásárlás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.

