Hírek
2013. Január 29. 10:21, kedd |
Helyi
Forrás: Dr. Kriston Vízi József
Ezüst pitykék két marékban!

Jó fajta vert ezüstpénzekből készült huszonegy darab díszes kabátgombbal ajándékozta meg az új esztendő első napjaiban a Dombóvári Helytörténeti Múzeumot egyik, immár rendszeres adományozója.
Németh Richárd lokálpatrióta és múzeumbarát ezúttal az 1717 és 1790 közötti időszakból származó nemes fém tíz- és húsz krajcárosokból, valamint fél és egész tallérokból – feltehetőleg, később nemesi viseletdarabhoz – készült műtárgyakkal lepte meg a nyugat-tolnai város közgyűjteményét. A múlt év novemberében a helyi múzeum megmentésére segítő estet is szervező férfi révén Bajor Miksa, II. József és II. Leopold arcmására készült, egyúttal fizető eszközként is használatos ezüst veretek, valamint további, érem-mintás óngombok numizmatikai érdekességük mellett, most főleg viselettörténeti szempontból jelentenek további izgalmas kutatási lehetőséget.
Az első nyilvános bemutatással még várni kell; előbb a dombóvári múzeum jövője és sorsa kell, hogy rendeződjön. Az először március közepére tervezett bemutató talán eltolódik, de a kincsek addig is jó helyen, védett trezorban nyertek biztonságos elhelyezést.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 14:53, hétfő | Helyi
Súlyos sérüléses baleset történt Dombóváron
Július 4-én egy autós Dombóváron a Vörösmarty utcában a Pannónia út irányába közlekedett, amikor a kereszteződésben az autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget és kihajtott a védett úton közlekedő kocsi elé.
2025. Július 04. 10:37, péntek | Helyi
Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást – tartós kánikula várható
Az Országos Tisztifőorvos a június 30-án (hétfő) 00 órától július 4-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő országos másodfokú hőségriasztást július 7-én (hétfő) 24 óráig meghosszabbítja.
2025. Július 04. 07:29, péntek | Helyi
Szerdán is szabadtéri tüzekhez vonultak a tűzoltók
Nyolc tűzeset és egy műszaki mentés adott munkát vármegyénk tűzoltóinak július másodikán.
2025. Július 03. 15:27, csütörtök | Helyi
Tolna vármegyei rendőrök elismerése
A bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes dicséretét két Tolna vármegyei rendőr is kiérdemelte.