Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2011. Május 14. 23:59, szombat | Helyi

Felavatták az új sásdi közösségi házat - képgalériával

Felavatták az új sásdi közösségi házat - képgalériával

Május 14-én reggel rendezték meg annak a - több mint 800 milliós beruházás keretében felépített - többfunkciós épületnek a hivatalos avatóünnepségét, amelyet az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával valósíthattak meg Sás

A Himnusz közös eléneklése és az Európai Unió himnuszának meghallgatása után a sásdi általános iskolás Keserü Péter tolmácsolásában Tamás István Tiéd ez az ország című verse hangzott el.

Majd a huszonhárom tagú tervezőcsapatot képviselő Dévényi Márton okleveles építészmérnök köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hogy valami modern, de mégis a környék építészeti szokásaihoz illeszkedő épületet kívántak tervezni, ezért esett a választás a külső téglaburkolásra.

A mérnöki szavakat követően Rosner Zsolt helyettes plébános kért áldást a házra, bibliai idézetekkel is alátámasztva az általa kifejezett reményét, hogy minden sásdi hitet tesz a ház hasznosítása mellett.

Az áldást Szabó Réka Judit, Szabó Hedvig, Jobszt Dominika és Kalotay Balázs előadásában a Magyarország című dal követte. Majd a pályázatkészítés és a projektmenedzsment feladatait ellátó Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület elnöke, Zentai Gábor mondott köszöntőt, melyben kihangsúlyozta, hogy a falak állnak, és csak a helyieken múlik, hogy meg tudják-e tartalommal tölteni az épületet. Ezt követően Csáktornyai Gyula, a kivitelező cég elnök-vezérigazgatója mondott beszédet, kifejezvén többek között, hogy mennyire megszerették Sásdot a több mint egy évet itt töltő kollégái.

Székely Szilárd polgármester köszöntőjében utalt arra, hogy bár egy teljesen új épület jött létre, a modern energiatakarékos megoldásoknak köszönhetően a szomszédos iskolaépülettel együtt is a fűtési költségek megtakarítását sikerült elérniük. Beszéde végén az ünnepség közreműködőinek nyújtott át egy-egy emléklapot Székely Szilárd.

A köszöntők sorát a Sásd osztrák testvértelepülését képviselő Richard Milla zárta. Megtudtuk, hogy legutóbb négy éve jártak Sásdon küldöttségben a Graz közeli településről, és nagy fejlődést tapasztal az azóta eltelt időszakban. Gratulálva a beruházáshoz egy különleges márványlapos faliórát nyújtott át ajándékként a sásdi polgármesternek.

Az ünnepi ceremónia zárásaként az avatószalag átvágására került sor, melyben Csáktornyai Gyula, Székely Szilárd és Dévényi Márton közreműködött. A szalag egy darabjával együtt az épületet használatra Kengyel Zsuzsannának, a majd azt birtokba vevő Sásdi Általános Művelődési Központ igazgatójának adták át.

A közönség ezt követően körülnézhetett az új közösségi házban. Szórakoztatásukra a szervezők a délelőtt során különböző sportbemutatókat, délután és este pedig kulturális műsort rendeztek. Ezekről önálló beszámolókkal jelentkezünk.

A lenti fotóra kattintva megtekinthető az ünnepségről készült képgalériánk.



Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 15. 08:50, hétfő | Helyi

Dombóváron is látható lesz a Néprajzi Múzeum Cigány történetek című utazókiállítása

Istennel talállak, testvérem! Cigány történetek címmel utazókiállítást indított a Néprajzi Múzeum Tiszakarádon.

2024. Április 12. 15:19, péntek | Helyi

Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.

2024. Április 12. 08:00, péntek | Helyi

Lomtalanítás Dombóváron

Idén két időpontban április 13-án és 27-én lesz Dombóvár különböző részein lomtalanítás. Utcákra lebontva az időpontokat cikkünkben olvashatják.

2024. Április 11. 10:25, csütörtök | Helyi

Dombóvár újabb 90 éves lakóját köszöntötték

Csapó Edét 90. születésnapján Pintér Szilárd polgármester és Futó Péter önkormányzati képviselő köszöntötték.