„A pohár friss víznél is jobban üdíti a fáradt megtérőt a szívélyes fogadj isten, melyben baráti melegség gyöngyözik.” Ezzel az Illyés Gyula-gondolattal köszöntötte a Felsőleperd múltját kutató Takács Istvánné a Dombóvárra, a szülőföldre visszatért Alapfy Attilát és családját az Alapfyék négyesfogata hazatér! című kiállítás május 4-i megnyitóján.

A helytörténész megosztotta a hallgatósággal, hogyan is kerültek Alapfy Attilának és néhai feleségének, Németh Ilonának, valamint fiaiknak, Andrásnak és Lászlónak a fotói Dombóvárra. A nyugalmazott tanárnőt Felsőleperdről elszármazottak kérték fel, segítsen nekik az egykor virágzó, mára lakatlan puszta elárvult kis temetőjének megmentésében. A vonatkozó teljes szakirodalomból és a levéltárakból a korszak Eszterházy-uradalmát alaposan megismerni igyekvő kutató visszaemlékezőkkel is felvette a kapcsolatot. Azonban tárgyi emlékeket, fotókat nem sikerült találnia. Kiderült számára, hogy a puszta utolsó jószágkormányzója Alapfy Géza volt, akinek fiára, az 1930-ban született, Budapesten élő Attilára és fotóművész gyermekeire végül az interneten talált rá. A személyes találkozáskor aztán Alapfy Attila sok mindenre emlékezett egészen pontosan Felsőleperd múltjából. A családi fényképalbumuk pedig telis tele volt korabeli pusztai képekkel. Előkerült egy gyönyörű kivitelű fotóalbum is, amely Attila és felesége, valamint a fiaik fotóit tartalmazta. Ennek kézbe vételekor született meg a kutatóban, hogy ezeket a fényképeket egyszer a szülőföldnek, Dombóvárnak is látnia kell… „És most itt az az idő, perc és nap, amikor ez bekövetkezett. Jó gyönyörködést, időtöltést hozzá!” - zárta bevezető szavait Takács Istvánné.

A kiállítást ezt követően Dr. Albertini Béla CSc fotótörténész, a Kaposvári Egyetem Professor Emeritusa ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. „Hol volt, hol nem volt, kereken ötven esztendővel ezelőtt volt egy ifjú főiskolás egy vidéki megyeszékhelyen, akiből aztán falusi tanító lett, és akkor kezdett el érdeklődni a fotográfia elméleti és történeti kérdései iránt. És lapozgatva a szakirodalmat egyre gyakrabban bukkant elő egy név, Alapfy Attiláé” - vezette be megnyitóbeszédét. Az akkor a harmincas évei elején járó Alapfy Attila már kora ifjúságában egy sor fotográfiai sikert tudhatott magáénak, amelyeket elsősorban alapos szakmai tudásának köszönhetett. Éppen ez volt az, amire a számára teljesen ismeretlen fotográfussal kapcsolatban annak idején az akkor még ifjú tanító felfigyelt - derült ki a professzor saját karrierjére visszaemlékező szavaiból. A lovak világán túl - amely Alapfy Attila munkásságában nagyon jellegzetesen volt jelen - más állatok ábrázolása is foglalkoztatta a mestert, aki az ’50-es években a színes fényképezés egyik avatott hazai úttörője volt. A fotográfia pedig fertőző, és ez be is bizonyosodott az Alapfyaknál. Ugyanis átöröklődött mindkét fiúra, akik önálló ábrázolásmóddal, ugyanakkor az apjukra jellemző magas szintű technikai tudást megőrizve alkotnak. Ritkaság számba megy, hogy a család a mai napig saját laborjában dolgozza ki a fényképeket, hogy jelen legyenek azok megszületésének mindenegyes pillanatában - zárta gondolatait Albertini Béla.

A Lukácsi Enikő magánénekes és a zongorán játszó Bothné Vörös Katalin jóvoltából zenei élményt is nyújtó megnyitóra Alapfy Attilát, Andrást és Lászlót elkísérte az idős fotográfus unokatestvére, Ivanich Alíz is. A helyi villamosművek néhai vezetője, Ivanich Miklós gépészmérnök leánya az Alapfyak társaságában előzőleg felkereste a felújítást követően Ivanich Üzletházként megnyitott egykori kereskedelmi kaszinót.

A nyitóünnepséget követően részben a kiállított képek, részben egy baráti találkozó teremtett lehetőséget számos felsőleperdi emlék felidézésére.

A Tilinger Sándornak a nap során készített fotóiból összeállított képgalériánkért kattintson a lenti fotóra.