Hírek
2019. December 02. 18:01, hétfő |
Külföld
Forrás: Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
Ferenc pápa apostoli levélben hangsúlyozta a karácsonyi keresztény hagyomány jelentőségét

A keresztény karácsony hagyományainak, ezek között is a betlehemállításnak a jelentőségéről szól Ferenc pápa advent első vasárnapján kiadott apostoli levele,
amelyet az egyházfő a Szent Ferenc által állított első európai betlehem helyszínén, Greccio barlangjában írt alá.
Ferenc pápa a Rómától száz kilométerre levő Greccio ferences szentélyébe látogatott el. Az Appenninek hegyein található barlangtemplom arról ismert, hogy 1223-ban Szent Ferenc az adventi időszakban itt elevenítette fel a gyermek Jézus születésének betlehemi helyszínét: ez indította el a betlehemállítás mai napig tartó karácsonyi hagyományát.
Ferenc pápa a kápolnává alakított egykori barlangban írta alá az apostoli levelet, amely az Admirabile signum (Csodálatraméltó jel) latin címet kapta, és a betlehem jelentéséről szól. Az apostoli levél erkölcsi, dogmatikus vagy más egyházi kérdéseket tisztázó pápai dokumentum, amely buzdításként szól a hívekhez.
A mintegy öt oldalas, a Vatikán honlapján több nyelven közölt apostoli levél a keresztény karácsony üzenetét foglalja össze, fő jelképnek a betlehemet jelölve meg.
"Ezzel a levéllel családjaink szép hagyományát akarom támogatni" - írta Ferenc pápa. Kiemelte, hogy Olaszország és a keresztény világ számos részén a mai napig az adventi időszakban nemcsak a templomokban, hanem az otthonokban, munkahelyeken, kórházakban, börtönökben és tereken is betlehemet építenek, amely Jézus születése utáni jelenetet ábrázol. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a betlehemépítésnek - vagyis a karácsonyi ünnepek keresztény hagyományának - gyermekkortól a családi szokásokhoz kell tartoznia. "Remélem, hogy ez a szokás soha nem múlik el, ellenkezőleg, azt kívánom, hogy ott, ahol letűnt ez a szokás, ismét fedezzék fel és keltsék életre" - tette hozzá.
Ferenc pápa szerint a betlehem egyszerű, de annál lényegesebb üzenetét mindenekelőtt a gyermekek, valamint a szegények érzik át: a gazdagság és a boldogság megannyi "múlékony csábításával" szemben a jászolban született isteni gyermek képviseli az egyetlen "igazi forradalmat", amely reményt és méltóságot ad a kirekesztetteknek és a peremre szorítottaknak. "A szeretet és gyöngédség forradalma ez egy emberségesebb és testvéribb világért" - írta Ferenc pápa apostoli levelében.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 13. 09:23, szombat | Külföld
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
A 22 éves Tyler Robinsont azonosították Charlie Kirk konzervatív politikai kommentátor feltételezett merénylőjeként
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.