Városlista
2026. április 26, vasárnap - Ervin

Hírek

2013. November 29. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Giró-Szász: az ország érdekeivel ellentétes a NAV-botrány

Giró-Szász: az ország érdekeivel ellentétes a NAV-botrány

Az 'egykori sértett dolgozók nyilvános vádaskodásai' lerombolják az adómorál javítása érdekében megtett kormányzati intézkedéseket - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán. A politikus azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori ellenőrzési koordinátora azt állítja, nagyobb hazai cégek és multinacionális vállalatok több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Horváth szerdán azt mondta, több fideszes országgyűlési képviselő, például Varga Mihály is már azelőtt tudott az adócsalások rendszeréről, hogy ő erről tájékoztatta volna a politikusokat, sőt úgy értesült, hogy a Fidesz frakciója 2011 tavaszán egy ülésén foglalkozott is a témával.

Giró-Szász András ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy NAV 2010-ben a Vám- és Pénzügyőrség és az APEH egyesülésével jött létre, nyomozati hatáskörrel. Azzal, hogy a nyomozás odakerült, nagy, egységes adóhivatal jött létre. A hatáskörök jelentősen szélesedtek, épp az adóelkerülés felderítése érdekében - mondta, megjegyezve, az összevonásnak nemcsak az lett az eredménye, hogy az adó-nyomozócsoport a szervezeten belülre került, hanem 2011 januárjától meg is erősítették (korábban a VPOP részegysége volt).

A kormányszóvivő hozzátette: az összevonással leegyszerűsödött az adatkapcsolat az adóhivatal és az adónyomozók között, míg korábban minden ügyre külön jóváhagyás kellett. A kiemelt ügyek igazgatóságának megszüntetése szakmailag indokolt volt, hiszen az átszervezés óta már házon belül van a nyomozó részleg - folytatta.

Giró-Szász András arra is kitért, hogy Vámosi-Nagy Szabolcs, az APEH korábbi elnökhelyettese szerint elképzelhetetlen, hogy ilyen nagy ügyeket eltussolhattak volna a NAV-nál, mert a szervezeten belül legalább 10-15 vagy akár 25 embernek tudnia kellett volna erről, 'márpedig ahol ennyien tudhatnak valamiről, az nem képezheti hosszú időszakon keresztül titok tárgyát'.

A kormányszóvivő kijelentette: Magyarországon rossz az adózási morál, az 'ilyen hírkeltés tovább rontja az adómorált', ez pedig ellentétes az ország érdekeivel - jelentette ki a kormányszóvivő.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.

2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld

Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát

Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.

2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld

Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.

2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése

Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése