Hírek
2022. Szeptember 24. 08:58, szombat |
Sport
Forrás: mti
Gulácsi: még szebb a siker, hogy Szalai lőtte a győztes gólt

A játékosok a csapatmunkát emelték ki elsődlegesen a magyar labdarúgó-válogatott németek felett aratott pénteki 1-0-s győzelmével kapcsolatban, és a gólszerző csapatkapitányt, Szalai Ádámot méltatták.
"Szenzációs ilyen csapatok ellen nyerni, mint Anglia és most Németország, főleg úgy, hogy meg is érdemeltük. Persze előfordult, hogy beszorítottak minket, de ez inkább passzív fölény volt, mert nem tudtak helyzeteket kialakítani. Még 1-0 után is nekünk voltak tisztább lehetőségeink. Jól védekeztünk, jól zártuk le a területeket, nem tudtak velünk mit kezdeni" - értékelt Gulácsi Péter, aki különleges győzelemnek nevezte a lipcseit, mert 50. válogatottsága alkalmával éppen ott aratott sikert a nemzeti együttessel, ahol hét éve játszik.
Az RB Leipzig kapusa szerint a "ki nem mondott alapcélt" elérték a bennmaradással, de ezt még szebbé teszi, hogy a válogatottól búcsúzó Szalai Ádám szerezte a győztes gólt.
"Ennek így kellett történnie, Szalai nagyon megérdemelte. Remélem, az olaszok ellen még egyszer be tud találni" - méltatta a 34 éves csatárt Szoboszlai Dominik, aki külön köszönetet mondott a Basel támadójának, amiért lecserélésekor neki adta át a csapatkapitányi karszalagot.
Az RB Leipzig játékosa szerint a magyar válogatott megmutatta, hogy bármire képes és bármit elérhet csapatként. Hozzátette, "nem szabad elszállni" maguktól, ugyanilyen mentalitással kell kimenni a pályára hétfőn az olaszok ellen is, mint idegenben Németország vagy éppen Anglia ellen.
Nagy Ádám filmbe illő forgatókönyvnek nevezte, hogy Szalai Ádám szerezte a három pontot érő találatot, amely ráadásul igazán szépségdíjasra sikerült.
"Az angolokban nem lehet bízni, de hát megszoktuk, hogy semmi nem hullik az ölünkbe. Végül is az is egy ajándék, hogy hazai pályán harcolhatjuk ki a csoportgyőzelmet" - utalt arra a Pisa középpályása, hogy a szigetországiak milánói vereségével a hétfői találkozó dönt az első helyről és ezáltal a négyes döntőbe jutásról.
"Bár a döntetlen nekünk kedvezne, nem játszhatunk arra. Az lenne a non plus ultra, ha Szalai utolsó meccsén ezt ki tudnánk vívni" - fűzte hozzá.
A magyar csapat hétfőn fejezi be a Nemzetek Ligája csoportkörét. A hatodik, utolsó fordulóban az olaszokat fogadja a Puskás Arénában, ahol már döntetlennel is az első helyen végez, és bejut a sorozat jövő júniusi, négyes döntőjébe, vereség esetén pedig második lesz a Squadra Azzurra mögött.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Sport
Magyar-portugál - Rossi: a világ egyik legerősebb csapata lesz az ellenfelünk
Marco Rossi szövetségi kapitány ugyan a világ egyik legerősebb csapatának tartja a portugált, ennek ellenére bízik abban, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jó eredményt érhet el a keddi világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
2025. Szeptember 08. 07:15, hétfő | Sport
Olasz Nagydíj - Verstappen sima győzelmet aratott
A címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - Dortmundi győzelemmel rajtolt a Győr
A címvédő Győri Audi ETO győzelemmel kezdte meg szereplését a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében, miután az első fordulóban, vasárnap 43-30-ra nyert Szikora Melinda együttese, a Borussia Dortmund vendégeként
2025. Szeptember 07. 08:42, vasárnap | Sport
Ír-magyar - Rossi szerint a bíró nem egyenlően bánt a csapatokkal
Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a játékvezető nem egyenlő mércével bánt a magyar és az ír labdarúgó-válogatottal a két csapat 2-2-es döntetlennel végződött világbajnoki selejtezőmérkőzésén Dublinban.