Hírek
2011. Január 19. 11:30, szerda |
Helyi
Forrás: www.akszsz.hu
Ha nem tudnak megegyezni, sztrájkolni fognak
A három dél-dunántúli – köztük egy dombóvári – tagszervezettel működő Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) tegnap tartotta rendkívüli, kibővített elnökségi ülését. Megállapították, hogy a munkáltatókat
Döntésük megalapozottságát alátámasztja – fogalmaz az oldal –, hogy a munkáltató a helyi és az ágazati kollektív szerződések előírásait megsértve 2010. november 15-e óta nem tett semmilyen ajánlatot a 2011. évi keresetfejlesztés mértékére. Elfogadhatatlannak tartja a szervezet azt is, hogy a Volán-társaságok üzleti tervei közben január 17-ére elkészültek úgy, hogy a szakszervezetek számára ismeretlen bérfejlesztési adatok szerepelnek azokban.
Az AKSZSZ sajnálattal vette tudomásul, hogy az eddigi országos szintű bértárgyalások komolysága megkérdőjelezhető – mint írják, eredménye a nullával egyenértékű –, ezért a szövetség öt munkanapon belül kezdeményezi a bértárgyalások elkezdését a régió Volán-társaságainak vezetőivel.
A tárgyalások eredménytelensége esetén, ugyanebben a körben – egyeztető tárgyalások keretén belül, a figyelmeztető sztrájk lehetőségének fenntartásával – próbálnak megoldást találni a kialakult konfliktushelyzet feloldására és a 2011-re szóló bérmegállapodás megkötésére.
Teljes sikertelenség esetén az AKSZSZ – a sztrájktörvény előírásait betartva – egy napos sztrájkot szervez a dél-dunántúli régió Volán-társaságainál.
Célkitűzésük a reálkeresetek szinten tartása 2011-ben. Úgy vélik, ez az a minimális követelés, amelyet egy munkáltatóval szemben egy szakszervezetnek képviselnie kell. Ezen értékek mentén történő következetes kiállásukat elkerülhetetlennek tartják az általuk képviselt munkavállalók érdekében.
Forrás: www.akszsz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi
Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába
Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.
2026. Július 01. 09:39, szerda | Helyi
Égő gabonatáblát oltottak a dombóvári tűzoltók Mágocsnál
Négy hektáron gabonatábla égett június 29-én, hétfő délután Bikal és Mágocs között, a 6534-es számú út 27. kilométerénél.
2026. Június 29. 08:52, hétfő | Helyi
Újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán
Június 24-től újra járnak a vonatok a Budapest-Pécs vasútvonal teljes hosszán - közölte a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. Június 26. 15:40, péntek | Helyi
Tűzifa egész évben – megbízható forrásból
A megfelelő minőségű tűzifa beszerzését nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.

