Városlista
2025. december 25, csütörtök - KARÁCSONY

Hírek

2012. Január 01. 23:37, vasárnap | Helyi
Forrás: tudósítónk, Dombóvár Hírcentrum

Harminckét éve már, hogy megszűnt a gazdasági vasút - képgalériával

Harminckét éve már, hogy megszűnt a gazdasági vasút - képgalériával

Nem telhetett el ez a december 31-e sem úgy, hogy hagyományőrzők kis csoportja meg ne emlékezzen arról, hogy 1979-ben ezen a napon jártak utoljára a Dombóvári Gazdasági Vasút szerelvényei.

Az egykori felvételi épületnél - a mai természetőr bázisnál - először 2009 utolsó napján jöttek össze az emlékezők. Azóta minden Szilveszter délelőtt ott találjuk őket a Gyár utcában.

Erky-Nagy Dániel beszédében megemlékezett az egykor Dombóvárt Nosztányon és Göllén át Csoma-Szabadival összekötő nyomvonalon működő Gazdasági Vasútról, a GV-ről. A nosztalgiázók szószólója hasonlóképpen tett az 1980-tól 1984-ig működő egyvágányú Úttörővasúttal is, amelynek szerelvényei Dombóvár és Tüske között jártak. Még ennek leállítása után is tíz év telt el addig, amíg a kisvasút sorsa végleg megpecsételődött. 1994-re ugyanis a sínpálya utolsó darabjait is elbontották.

A csoport azzal is lerótta a kegyeletét az egykori GV előtt, hogy az épület ajtajára két évvel ezelőtt felcsavarozott, „1979 2009” feliratú réztáblánál az emlékezésük jeléül koszorút helyeztek el.

Képgalériánkat a hírünk címsora alatti "kapcsolódó galéria" hivatkozásra, vagy ha kényelmesebb, a lenti képre kattintva nyithatja meg.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. December 22. 12:00, hétfő | Helyi

Karácsony alkalmából most verseket hozunk - áldott ünnepeket!

,,Mitől olyan nagy ünnep karácsony? Talán attól, hogy gyönyörűséges üzenete van az emberről, a világról és erről az egészről, amiben vagyunk.

2025. December 21. 16:21, vasárnap | Helyi

Karácsonyi szentmisék és istentiszteletek Dombóváron

Az ünnepek alatt az alábbi időpontokban és helyszíneken tartanak szentmiséket és istentiszteleteket Dombóváron:

2025. December 19. 18:00, péntek | Helyi

Fekete István Emléknapot rendeztek Bakócán

A helyi önkormányzat és a Bakócáért Egyesület az idén is megszervezte az immár hagyományossá vált emléknapot, amelyet Fekete István író és Piller Edith házasságkötésének időpontjához közeli szombaton tartottak meg.