Hírek
2013. Április 15. 09:22, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu
Ingyenessé válhat a kéményseprés
A Fidesz-frakció szeptember eleji kihelyezett frakcióülésén fogja meghallgatni a kormány tájékoztatóját arról, hogy a fűtési szezon beállta előtt tudják-e még tovább mérsékelni a villamos energia árát, a fűtési költségeket, illetve a kéményseprés díját – mondta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője az M1 A Lényeg című műsorában vasárnap este.
Rogán Antal közölte, hogy a villamos energia és a gáz területén volt olyan versenyszolgáltató, amely infrastruktúra nélkül, saját beszerzett alapanyag nélkül ugyanazt szolgáltatta, mint a jelenlegi szolgáltatók, és így 8-10 százalékot tudott adni kedvezményként ügyfeleinek. Véleménye szerint ennél többet is meg lehet lépni. Megjegyezte, hogy a villamosenergia-cégek jelentős része a különadó ellenére elég jelentős nyereséggel zárta a tavalyi évet. Emlékeztetett arra, hogy június 1-jétől szeretnék kiterjeszteni a rezsicsökkentést a vízközművek, a szemétszállítás díjaira, a csatornadíjakra, és foglalkoznak azzal, hogy „radikális mértékben” csökkentsék a kéményseprési díjakat is. Ez ügyben több forgatókönyv is van, de 10 százalékot meghaladó csökkentésben gondolkodnak – mondta.
Van, ahol megháromszorozódott a kéményseprési díj
Arra a kérdésre, hogy elképzelhető-e, hogy ingyenessé teszik, úgy válaszolt, hogy ez sincs kizárva. Közölte, sokak körében komoly felháborodást okozott a kéményseprési díjak változása, és „úgy látom, hogy a magyar családoknál is”. Mint mondta, tud olyan kistelepülésről, ahol 1800 forintról 4500 forintra nőtt a kéményseprési díj. Véleménye szerint a kéményseprési munka lényegét illetően nem következett be ilyen mértékű változás, annyival több munka nincs vele, hogy 1800 forint helyett 4500 forintba kerüljön. Lehet azt mondani, hogy ez nem túl sok Budapesten egy társasház költségvetésén belül, de a vidéki emberek számára ez nagyon sok pénzt jelent – fogalmazott.
Azt is mondta, hogy az alacsony infláció jó a szegényeknek, hiszen ők tudják a legkevésbé kikerülni az árak változását.
3 százalékkal is nőhet a nyugdíj
Kifejtette: az idén a várható infláció mértéke 2,2 százalék lesz, addig az erre az évre tervezett minimális nyugdíjemelkedés 5,2 százalék, vagyis akár 3 százalékot is elérheti a nyugdíjak értékének a növekedése. Emellett a bérek vásárlóértékének növekedésével is számolni kell, a minimálbér reálértéke például több mint 3 százalékkal javul 2013-ban. Ez vásárlóerő-növekedést jelent, amely pozitív hatással lehet a gazdasági növekedésre is – tette hozzá.
Nem véletlen, hogy ezeknek az adatoknak a fényében az elmúlt napokban több nyugat-európai elemzőintézet is felfelé módosította a várható magyar gazdasági növekedés mértékét – jegyezte meg.
A nyugdíjrendszer kapcsán Rogán Antal elmondta, ki kell dolgozni annak megoldását, hogy azokat se érje hátrány, akik korábban csak az állami nyugdíjrendszerbe fizettek, s nem voltak magán-nyugdíjpénztári tagok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld
NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye
Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának
Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.
2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld
Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.

