Közösség- és társadalomépítő, mecénás szerepük máig példája a felelős gondolkodásnak és pártoló gyakorlatnak a 19. század végétől a 20. század derekáig. Az idősebb s ifjabb Ivanich Antal munkásságának immár számos emlékjele található Dombóváron, a befogadó és általuk felvirágoztatott nyugat-tolnai városban. Éppen tíz esztendeje annak, hogy a család ma élő, a zeneművészet területén nemzetközi hírnévre szert tett tagja: Ivanich Miklós a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben helyeztette el apai nagyszülei portréját, valamint számos családi visszaemlékezés eredeti és másolati dokumentumát. 2010-ben, emlékezve a helyi közvilágítás megindulásának emléknapjára, a Dombóvári Ipartestület néhány tagjának jóvoltából képes összeállítás készült, amelyet a múzeum működtető városszépítők egy tabló formájában helyeztek el az „Ivanich-sarok fényfala” közelében. Az itt azóta megfordult több ezer látogató mellett egy ideje olyan elkötelezett múlt-örökség gondozó is akad, aki nap mint nap meghatottan csodálkozik rá a „villanyos” Ivanichék által létrehozott Villamos Művek hétköznapjait és ünnepeit megörökítő képekre. Mihályi Barna, a Nemzeti Művelődési Intézet kulturális közfoglakoztatási programjának keretében tevékenykedők egyike a Dombóvári Múzeumban végzi szakmai szolgálatát s így nyílik lehetősége arra, hogy csaknem két évtizede örökre eltávozott nagyapával: Mihályi Bélával ismét találkozhasson a fotográfiák jóvoltából.

- szöveg és képek: kvj -

Mihályi Béla 1901-ben született Szolnokon. Szakiskoláit követően – mint sokoldalú műszaki ember – a MÁV Szolnoki Járműjavító Üzemében dolgozott, mint főművezető. A II. Világháború kettétörte karrierjét: 1944. június 2– án, délelőtt 8:30 –kor, a vasúti gócpont bombázásakor családi házát is pusztítás érte. Mindent elvesztett. A család Jászladányba menekült; munkahelye megszűnt. Dombóváron élő húga, Várnai Gyuláné segített munkahelyet és lakást keresni. Így kerültek 1945 – ben Ivanich családhoz. Az akkori áramszolgáltató telep tulajdonosának, ifj. Ivanich Antalnak a részéről ismét megmutatkozott a legendás humánum, a segítőkészség. Lakatos karbantartóként és villanyszerelőként alkalmazta Mihályit. 1946 –ban lakást is biztosított a családnak az un. „Paál –házban” (Jókai utca 13.). A nem sokkal később államosított áramszolgáltató telep jogutódjánál nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Munkája elismeréseként több alkalommal kapott Kiváló dolgozó kitüntetést, emlékérmet. Nyugdíjasként a Községi Tanácshoz, majd a Városi Tanácshoz tartozó kertészetnél, mint raktáros dolgozott csaknem 30 évig. Kilencvennégy éves korában, 1995. február 3-án hunyt el.

(Életrajz: Mihályi József Béla)