Hírek
2012. Február 22. 06:00, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Újabb gyanús vizsgák miatt nyomoznak a dombóvári Ipariban

Újabb vizsgák ügyében indult nyomozás a dombóvári Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskolában. A gyanú szerint közokirat-hamisítás történt - közölte a rendőrség kedden az MTI-vel.
Az eljárás közokirat-hamisítás gyanújával ismeretlen tettes ellen folyik az intézmény vezetőjének feljelentése alapján - tudatta Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-kapitányság sajtóreferense. A főkapitányság két, 2009-ben tett vizsga körülményeit vizsgálja.
Kiss Ernő, az iskola jelenlegi vezetője az MTI megkeresésére a feljelentés ismertetetésétől elzárkózott, de nem cáfolta, hogy a helyi Fidesz által nyilvánosságra hozott esetekről van szó.
Az önkormányzat Fidesz-frakciója a Hétről Hétre című lapban fizetett hirdetésben azt írta, hogy Kiss Béla MSZP-s önkormányzati képviselő úgy kapott szakmunkás-bizonyítványt, hogy nem teljesítette a vizsgára bocsátás feltételeit.
Kiss Béla az MTI-nek a feljelentéssel kapcsolatban kedden azt mondta: az intézmény vezetője egyéni tanrendet ajánlott fel számára szociális gondozó és szervező szakon, felnőttképzés keretében. "Erre más szabályok vonatkoznak, mint a nappali oktatásra, és én azoknak megfeleltem" - mondta a képviselő, aki az MSZP városi elnöke is.
A szakképző iskola korábbi igazgatója és annak helyettese ellen 2011-ben közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás miatt folyt eljárás, miután az igazgatóhelyettes lánya egy évvel korábban úgy szerzett szakmunkás-bizonyítványt, hogy nem jelent meg a tanórákon és a vizsgákon. Az ügyben vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 16. 13:50, hétfő | Helyi
Nakon látható a Néprajzi Múzeum utazó kiállítása
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum két új utazó projektje, amelyeket országszerte egészen kis településekre is eljuttatnak - közölte a múzeum az MTI-vel.
2025. Június 13. 13:16, péntek | Helyi
Kábítószer Ellenes Napot tartottak Dombóváron
Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezték meg a Kábítószer Ellenes Napot a Dombóvári Művelődési Házban. A Dombóvári Rendőrkapitányság és a KEF közös programján közel 300 érdeklődő vett részt.
2025. Június 13. 08:15, péntek | Helyi
Támogatásokat és intézkedéseket jelentett be a Dombóvári Gazdakör agrárfórumán Hubai Imre
Eredményes agrárium nélkül nincs sikeres vidék, nincs biztonságos élelmiszer-ellátás és nincs élhető nagyváros sem.
2025. Június 12. 14:21, csütörtök | Helyi
Fekete István Múzeum - a hónap műtárgya
Június hónap műtárgyának Keszthelyi Jenő (1944-2022) intarziaművész, vadász, szakíró Láng Rudolf „Sólyom” tanár, vadászíróról készített képét választotta a múzeum.