Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2017. Augusztus 31. 07:35, csütörtök | Belföld
Forrás: mti

Jogerős a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizete

Jogerős a Dózsa György úti halálos baleset gyanúsítottjának házi őrizete

A Fővárosi Törvényszék másodfokon helybenhagyta a májusi Dózsa György úti halálos gázolás gyanúsítottjának házi őrizetét.

Az eddigi adatok szerint a férfi május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, a megengedett sebességet jóval túllépve haladt személygépkocsijával Budapesten, a XIII. kerületi Dózsa György úton, a külső forgalmi sávban. A gyanúsított járműve a Kassák Lajos utcai kereszteződésnél összeütközött egy másik, a Dózsa György úton, a Tüzér utca irányából érkező, a kereszteződésnél balra kanyarodó, a belső forgalmi sávban szabályosan közlekedő személyautóval. Az ütközés következében a járművek felsodródtak az út jobb oldalára, ahol a trolibusz megállójában elütöttek három embert.

A baleset következtében a szabályosan közlekedő jármű két utasa meghalt, ketten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.

A vizsgálat megállapította, hogy a gyanúsított korábban kokaint fogyasztott. A cselekmény így halálos közúti baleset gondolatlan okozásának és kábítószer fogyasztásával elkövetett kábítószer-birtoklásnak a megállapítására lehet alkalmas.

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés veszélyére hivatkozva indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatását, de augusztus 21-én a Budai Központi Kerületi Bíróság első fokon házi őrizetet rendelt el. Az ügyész előzetes letartóztatás elrendeléséért fellebbezett.

A másodfokú bíróság is megállapította, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, és a bűncselekményeket folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el: közúti veszélyeztetés, garázdaság és testi sértés miatt eljárás folyik ellene. A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú döntése megfelel a szükségesség és az arányosság elvének, a házi őrizettel kiküszöbölhető a bűnismétlés veszélye, megakadályozza a gyanúsítottat abban, hogy részt vegyen a közlekedésben - áll a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.