Hírek
2019. Augusztus 28. 08:10, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Kaponya Judit képeiből nyílt kiállítás
A város díszpolgárának - az 1931-ben született és 2016-ban elhunyt Kaponya Juditnak - nyílt kiállítása augusztus 14-én a Tinódi Ház Majoros Galériájában.
A „Hazatért” című tárlatot szeptember 20-ig nézhetik meg az érdeklődők.
A gyermekéveit és ifjú korát Dombóváron töltő lány elemi tanulmányait az Orsolya-rendi apácáknál végezte, majd az Esterházy Miklós Nádor Gimnáziumban tanult tovább, ahol rajztanára, Marczell György figyelt fel a kézügyességére. A tehetséges kamaszt az 1949-ben tett sikeres érettségi vizsgáját követően felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára, ahol Domanovszky Endre és Poór Bertalan voltak a mesterei. Öt évvel később szerzett diplomát és az akkor induló Magyar TV-nél kapott munkát: az esti mesék és az iskolatelevízió illusztrációit készítette. 39 esztendős korában lett szabadfoglalkozású festő. 1972-től Szentendrén élt és dolgozott. Számos hazai településen láthatták alkotásait egyéni kiállításokon az érdeklődők. 1991-ben a dombóvári képviselő-testület a város díszpolgárává választotta Kaponya Juditot.
- Amikor kiderült, hogy Dombóvár megkereste őt annak érdekében, hogy tárlata jöjjön létre, nagy öröme volt - emelte ki köszöntőjében a megnyitón Bihari Pál, aki baráti kapcsolatot ápolt a településről elszármazott művésszel és utolsó éveiben segítette őt. - Ez nagy megtiszteltetés volt számára. Régi vágya teljesült azzal, hogy hazatérhetett ide a képeivel együtt.
Szabó Loránd polgármester a tárlatnyitó beszédében megosztotta a közönséggel a festőművésszel való személyes találkozásainak az élményeit és visszaemlékezett arra, hogy milyen izgalmas kutatómunka előzte meg a mostani kiállítást.
Bihari Pál a Kaponya Judit által ráhagyott képek közül egyet a város önkormányzatának adományozott és más meglepetés is történt, hiszen kerültek elő olyan alkotások, melyekről korábban nem volt tudomása a tárlat szervezőinek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 13:44, csütörtök | Helyi
Akciós hűtő-fűtő klíma és ingyenes padlásfödém-szigetelési lehetőség
Kedvező nyári ajánlat július hónapban: 250 000 Ft-ért már 3,5 kWh teljesítményű hűtő-fűtő klíma érhető el beszereléssel együtt.
2026. Július 02. 09:33, csütörtök | Helyi
Óvatosan a mentett jelszavakkal!
Egy férfi e-mail fiókját törték fel ismeretlenek, majd egy utazási oldalon szobát foglaltak 5 főre Austinban.
2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Helyi
Akciós tűzifa közvetlenül a Kocsolai Nagy Tüzépről
A Kocsolai Nagy Tüzép július 1–31. között kedvezményes áron kínál prémium minőségű akác tűzifát: 24.000 Ft/m³ áron.
2026. Július 01. 14:00, szerda | Helyi
Friss levegő kompromisszumok nélkül – hővisszanyerős szellőző otthonába
Egyre többen keresnek olyan megoldást, amely biztosítja a folyamatos friss levegőt anélkül, hogy a téli hónapokban a drágán megtermelt hő az ablakon távozna.

